Nagyvilág

Azonosították a párizsi rendőrgyilkost

A 2000-es évek elején már ült börtönben hasonló cselekedetért.

Az autójában hagyott papírok alapján azonosították azt a fegyverest, aki csütörtökön este agyonlőtt egy rendőrt Párizsban, a Champs-Elysées-n, de a nevét még nem közölték. A helyi sajtó szerint a 39 éves férfi a francia fővárosban élt, és a hatóságok látókörében volt, lehetséges iszlamista radikálisként tekintettek rá. A támadó két másik rendőrt is megsebesített, mielőtt a biztonsági erők végeztek vele.

Francois Hollande államfő azt mondta, meggyőződése, hogy a terrorizmushoz köthető az eset. Az Iszlám Állam bejelentést tett arról, hogy egy „harcosuk” hajtotta végre a merényletet.

A francia belügyminisztérium szóvivője elmondta: a támadó nem sokkal este 9 óra előtt állt meg autójával egy rendőrségi busz mellett, kiszállt és egy automata fegyverből tüzet nyitott. Miután megölt egy rendőrt, megpróbált elmenekülni, miközben a többi rendőrre tüzelt. Végül lelőtték.

Az éjszaka folyamán házkutatást tartottak a nyomozók Párizs külvárosában egy lakásban. Legfőképp arra utaló nyomokat keresnek, hogy tudhatott-e más is a merénylet tervéről.

A párizsi főügyész már nem sokkal a támadás után bejelentette, hogy azonosították a merénylőt, de a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árulta el, kiről van szó, péntekre ígért tájékoztatást.

A francia sajtó azonban tudni véli, hogy egy börtönviselt férfiról van szó, aki a 2000-es évek elején azért ült, mert akkor is rendőrökre tüzelt.

Vasárnap Franciaországban elnökválasztás lesz, a jelöltek is reagáltak a támadásra. Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front elnökjelöltje a Twitteren együttérzését és kiállását fejezte ki a biztonsági erők mellett, „akiket újra célba vettek”. A jobbközép republikánusok jelöltje, Francois Fillon ugyancsak a Twitteren tisztelgett a biztonsági erők előtt, „akik életüket adták, hogy megvédjék a miénket”. Mindketten lemondták a kampány utolsó napjára, péntekre tervezett rendezvényeiket. A független centrista Emmanuel Macron tévéinterjúban fejezte ki szolidaritását a rendőrséggel, és azt mondta, az elnök első számú kötelessége, hogy megvédje az országot. (BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik