Külföld

Meghatóan emlékeznek a stockholmi terrortámadásban meghalt kutyára

24.hu
24.hu

2017. 04. 11. 07:48

Az ember legjobb barátjáról sem feledkeztek meg a gyászoló svédek.
Korábban a témában:

Amikor a 37 éves Marcus Krantz a barátnőjével meglátogatta a négy halálos áldozatot követelő pénteki terrortámadás helyszínét Stockholmban, feltűnt neki, hogy a merénylet egyik áldozatáért, egy Iggy nevű kutyáért senki sem gyújtott gyertyát. „Úgy döntöttünk, hogy virágot és jutalomfalatokat helyezünk el az emlékére, és gyertyát gyújtunk érte” – mondta el a svéd férfi a BBC-nek.

Krantz a Facebook-oldalán tette közzé a kicsinyke emlékhelyről készült fényképet, közölve, hogy az ott elhelyezett nyakörv saját, tavaly nyáron elhunyt kutyájáé volt. Posztját azóta már több mint 55 ezren likeolták és majdnem 8 ezren osztották meg.

Krantz példáját ezután többen követték, és az emlékhely szép lassan növekedni kezdett. A helyre, ahol Iggyt halálra gázolta az utcán végigszáguldó teherautó, egyre többen és többen vittek ki virágokat, plüsskutyákat és jutifalatokat, valamint gyújtottak gyertyákat.

Közben kiderült, hogy Iggy menhelyi kutya volt, akit egy dublini menhelyről fogadtak örökbe Svédországban. A Dogs Aid nevű kutyamentő szervezet nevében Krantz egy üzenetet helyezett el az emlékhelyen. „Szaladgálj szabadon Iggy – barátaidtól a dublini Dogs Aidnél” – olvasható az lapon.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.