Nagyvilág

Kolumbiai áradások: sok gyerek az áldozatok közt

254-re emelkedett a kolumbiai áradások halálos áldozatainak száma, az elhunytak között sok a gyerek, jelentette be Juan Manuel Santos elnök.

Az ország délnyugati részében a heves esőzések következtében két folyó is megáradt és városrészeket öntött el sárral és kővel. Több mint ezer katona és rendőr vesz részt a lakók kimenekítésében.

Addig kutatunk, amíg mindenkit be nem azonosítunk

– közölte Santos, hozzátéve, eddig 170 áldozatot tudtak azonosítani, közülük 44 kiskorú.

Fotó: Getty Images Hungary

 

A hadsereg korábban 200 eltűnt személyről számolt be, de az elnök vasárnap délután már arról írt Twitter-oldalán, hogy hivatalosan senkit nem tartanak számon eltűntként.

 

 

A halálos áldozatok pontos számát addig nem lehet meghatározni, míg a mentőakciók folyamatban vannak, de a helyi sajtó szerint háromszáznál többen is életüket veszthették.

Jelenleg csapvíz és áramszolgáltatás sincs Mocoa városában, az El Tiempo nevű kolumbiai újság szerint esővizet isznak az emberek.

(BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik