Moszul 2014-es elestével az ISIS legfontosabb gazdasági motorjává vált. Másfél milliós lakosságával a legnagyobb város Irak Ninive tartományában, illetve az ISIS által ellenőrzött területek között is. Kórházai, egyetemei remek lehetőséget adtak a dzsihadisták kezébe improvizált robbanóeszközök létrehozására. A lakosság és a kereskedelem megadóztatásával pedig az ISIS stabil bevételre tett szert az elmúlt három évben. Ha Moszul felszabadul, az ISIS elesik legjelentősebb pénzforrásától, és visszaszorul Szíriába.
Haider Al Abadi, Irak miniszterelnöke 2016. október 16-án jelentette be a moszuli offenzíva kezdetét, melyet hónapok felkészülése előzött meg. 2017 márciusára Kelet-Moszult gyakorlatilag visszafoglalták a koalíciós erők, jelenleg Nyugat-Moszulért folynak a harcok. Ezek most éppen szünetelnek, olyan magas a civil áldozatok száma a légicsapások miatt.
Az Egyesült Államok, Németország, Törökország, Franciaország és többek között hazánk támogatásával (mi pesmergákat képzünk ki Erbilben, de a felszabadító csapatok légi támogatást is kapnak) körülbelül 114 ezer katona harcol Moszul felszabadításáért. Ők jelentős részben az iraki reguláris hadsereg tagjai, de 40 ezer kurd is részt vesz az offenzívában, valamint az úgynevezett Népi hadsereg siíta önkéntesei is. Az ISIS állítása szerint 7030 katonát öltek meg a város ostroma során (itt több egymásnak ellentmondó adat áll az olvasó rendelkezésére).
Az Iszlám Állam harcosainak pontos száma nem ismert, de a szakértők a városban védekező dzsihadisták számát 4500 és 12 ezer fő közé teszik. Az Egyesült Államok szerint több mint kétezer dzsihadistát öltek meg, az Iraki reguláris hadsereg szerint a megölt ISIS harcosok száma 4700 felett van. (Ezt a számot sem lehet készpénznek venni, tekintve, hogy a Népi hadsereg milíciái előszeretettel vesznek ISIS harcolónak bármilyen szunnitát a városban.
Moszul teljes területének felszabadítását nagyban nehezíti, hogy a városban a mai napig másfél millió civil él. Ellentétben pedig az ISIS-szel, akik konkrétan élő pajzsként használják a város civiljeit, a koalíciós erők minél kevesebb civil áldozattal szeretnék megszerezni a várost. Ez jelentősen lelassítja az offenzíva előrehaladását, melyet az ISIS gerillaharca és a nagy tavaszi esőzések is nehezítenek. Március 25-én az ENSZ megerősítette, hogy egy szövetséges légicsapás során 200 civil veszítette az életét, ezért most szüneteltetik a Nyugat-Moszul felszabadítását célzó akciót.
A kurd parancsnokok szerint maximum egy-két hónap, és Moszul környéke teljesen felszabadul az ISIS alól. Ez jó hír annak az 500 ezer menekültnek, akik az offenzíva megkezdése óta hagyták el a várost.
Egyrészt, mert vallási fanatikusok. Ez azt jelenti, hogy téves Korán-értelmezésük szerint ha harcban esnek el, akkor automatikusan a mennyországba fognak kerülni, ahol megpillanthatják Isten arcát. A kevésbé fundamentalisták sem adják meg magukat: a siíta szabadcsapatoktól pláne, de mástól se nagyon remélhetnek kegyelmet a földön harcoló alakulatok között. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy-egy milicista nem adja meg magát, hanem, hogy fegyverletételre senki sem számít az ISIS részéről.
Meglepő módon sokan visszatérnek, főleg a korábban elüldözött siíták. A gond az, hogy most az offenzíva kezdetéig a városban maradt szunniták menekülnek, egyrészt a harcok, másrészt a várható megtorlás elől. A megtorlásnak pedig már vannak jelei a városban, például minden szunnita imaházat siíta imaházzá alakítottak át a várost felszabadító csapatok, de a népi önkéntes hadsereget többen etnikai tisztogatással is vádolják.
Korántsem. Sajnos több konfliktus is egymásnak feszül Irakban: a siíta-szunnita szembenállás nem fog csitulni azzal, hogy az Iszlám Államot legyőzték, Irán pedig minden eddignél erősebb befolyással bír az iraki siítákara, akik már most menesztenék Abadi miniszterelnököt. Semmilyen garancia nincs arra, hogy az Iszlám Állam elleni háború nem fog etnikai tisztogatásba torkolni az ISIS legyőzése után. Ha igen, annak a szunniták lesznek az áldozatai. Ha ez önmagában nem lenne elég probléma, a kurdok sem hajlandóak visszaadni az általuk felszabadított és etnikailag kurd többségű területeket, beleértve Kirkukot is, amely alatt az ország egyik legnagyobb olajmezője fekszik. A kurd regionális önkormányzat pedig már 2014 márciusában megpedzegette az Iraktól való elszakadást és az önálló állam kikiáltását, erről a tervükről pedig nem tett le az autonómiát kormányzó Kurd Demokratikus Párt.
Nem nagyon. Csak a kurd autonómiában kétmillió felett van Irak belső menekültjeinek a száma, ez a szám pedig növekszik a moszuli harcok miatt. Nem tudni, milyen arányban akarnak majd visszatérni az ország belső menekültjei – a politikai helyzet változatlanul zavaros, tarthatnak etnikai tisztogatásoktól, a nagy része pedig elpusztult annak, amihez visszatérhetnének. Az egész országot érintő gazdasági válságban egyre kevesebb forrás jut arra, hogy a menekülteket ellássák, ez egy ketyegő időzített bomba. Nagyon is valóságos annak a lehetősége, hogy Irakból is menekülthullám fogja megcélozni Európát.
