Nagyvilág

Visszavonták az egészségügyi reformot, hatalmasat bukott Donald Trump

A Republikánus Párt visszavonta az egészségügyi reform tervezetét a képviselőházból, mert nem tudtak elég szavazatot összeszedni az elfogadásához. Ez egy hatalmas pofon Donald Trumpnak, hiszen a republikánusoknak többsége van a képviselőházban és a szenátusban is, így a saját pártjukon nem tudták áterőltetni a törvényjavaslat-csomagot.

A párt hét éve folyamatosan arról beszél, hogy vissza kell vonni az Obamacare-nek nevezett Affordable Care Act törvénycsomagot. Most lett volna rá lehetőségük, hiszen a legutóbbi választáson teljesen átvették a hatalmat a Fehér Házban és a Kongresszusban is.

Trumpcare

Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke személyes misszióként irányította a csomagot, de Trump is beállt a tervezet mögé. Ami főleg úgy érthetetlen, hogy az még a jobboldalon sem volt népszerű soha. A konzervatívoknak túlságosan olyan volt, mint az Obamacare, a progresszívek szerint viszont minden értelmes dolgot kivettek az Obamacare-ből.

A párt képviselői hetek óta dolgoznak a csomagon, ami egyébként kifejezetten rövid idő. Az Obamacare körülbelül 14 hónap alatt ment át a kongresszuson, és a republikánusok akkor panaszkodtak is a sietségre.

Hibáztatás

Pénteken akkor lehetett tudni, hogy baj van, amikor Paul Ryan a kapitóliumból a Fehér Házba sietett, hogy közölje Trumppal, nincsenek meg a szavazatok az elfogadáshoz. Sőt, igazából már akkor, amikor a republikánusok egyik konzervatívabb frakciója, a Freedom Caucus csütörtökön azzal fenyegetőzött, hogy nem szavazzák meg a tervezetet, mert még így is túlságosan hasonlít az Obamacare-re. Trump azzal vágott vissza, hogy aki nem szavazza meg a tervezetet, az nem indulhat a következő választáson.

A törvénytervezet visszavonása után Trump nem Ryant hibáztatta, hanem a Demokrata Pártot. Ez lett volna az első valódi törvénytervezet, amit Donald Trump képes elfogadtatni a kongresszussal. Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője azt mondta, mindent megpróbáltak, Trump minden elképzelhető dolgot megcsinált, amit kellett, mégsem volt elég. De nem akarták áterőltetni, mert ez nem diktatúra, hanem demokrácia, ezért mindenki úgy szavaz, ahogy szeretne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik