Nagyvilág

Ezrek tüntettek a független Katalónia ellen

katalónia (katalónia)
katalónia (katalónia)

Több ezren vonultak utcára Katalóniában vasárnap, hogy tiltakozzanak az autonóm közösség függetlenségi elképzelései ellen.

A Katalán Civil Társadalom (SCC) nevű szervezet felhívására mintegy 15 ezren tiltakoztak a belvárosban – állítják a szervezők, míg a városi hatóságok szerint 6500-an vettek részt a felvonuláson, amelynek jelszava “a szeparatista puccs megállítása” volt.

A menet élén egy teherautó haladt, amelyről hangszórón keresztül szóltak az összhangot és egyetértést támogató, illetve a katalánok Spanyolországtól való elszakadását ellenző üzenetek, mint például:

“Ne tévesszenek meg titeket, Katalónia Spanyolország!”

A tüntetők spanyol és katalán zászlókat lengettek és transzparenseket tartottak a magasba. “A nacionalizmus áldozatai igazságot követelnek” – állt például az egyik táblán.

Mi vagyunk a többség, és mi vagyunk a történelem helyes oldalán, fogalmazott Mariano Goma, az SCC elnöke a tömeghez intézett beszédében.

José Domingo, a szervezet alelnöke szerint a szabadságot, a demokráciát, és az együttélést veszélyezteti Katalóniában a függetlenségi folyamat, amely “csak katasztrófát hoz”.

Felszólalt María Dolores Agenjo iskolaigazgató is, aki 2014. november 9-én nem volt hajlandó az általa vezetett intézményt kinyitni, hogy ott szavazhassanak a függetlenségről az úgynevezett alternatív népszavazáson, amelyet a spanyol alkotmánybíróság nem engedélyezett.

Mint mondta, egy olyan Katalóniát szeretnének, ahol nem fenyegetik a tisztviselőket, sem a képviselőket, amiért nem akarnak részt venni a (függetlenségi) folyamatban. Emellett pedig egy olyan elnököt is szeretnének, aki mindenkit képvisel – intézte szavait Carles Puigdemont, függetlenségpárti katalán elnökhöz.

A megmozduláson több elszakadást ellenző parlamenti párt is képviseltette magát.

A katalán kormány arra készül, hogy szeptemberben ismét népszavazást rendezzen Katalónia függetlenségéről, akár a spanyol állam hozzájárulása nélkül.

A Katalóniában végzett legutolsó hivatalos közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek többsége, 46,8% százalék ellenzi az elszakadást, de nem sokkal kevesebb, 45,3 százalék az önállósodásra voksolók aránya.

(AFP, MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik