Külföld

Kiszivárogtatták Donald Trump adóbevallását

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 03. 15. 08:10

A 2005-ös dokumentum szerint a jelenlegi elnök nem volt adócsaló

Az MSNBC televízió hozta nyilvánosságra az adóbevallás részletét, amely szerint Donald Trump 2005-ben 153 millió dollárt keresett, és 36,5 millió dollár jövedelmi adót fizetett. A tévé birtokába került két oldalból kiderült, hogy ugyanabban az évben az üzletember 103 milliós veszteségről is számot adott, bár dokumentum a részletekre már nem tér ki.

Az átlagos 10 százalékos adókulcs helyett az ingatlanmágnás az akkor érvényes 24,5 százalékos adókulcs szerint fizetett, ami kevesebb annál a 27,4 százalékos kulcsnál, amit az egymillió dolláros jövedelemre szert tevő adózóknak megállapítottak, de az akkor érvényes törvények szerint a nagy anyagi veszteséget elszenvedő vállalkozók adólevonással élhettek.

Donald Trump ezt a törvény adta lehetőséget vette igénybe, hiszen 1995-ben a kaszinói miatt mintegy 900 millió dolláros veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.  A The New York Times már tavaly, az elnökválasztási kampány idején utalt arra, hogy Trump korábban olyan nagy veszteséget könyvelt el, amely miatt 18 évig mentesülhetett a jövedelemadó fizetése alól.

A Fehér Ház közleményben szintén a 900 milliós összeget említette, de jelezte, hogy az információ megjelentetése a televízióban törvénysértő volt.

Annyira elkeseredetten küzdenek a nézettségért, hogy még törvényt is sértenek azért, hogy egy több mint egy évtizeddel ezelőtti adóbevallás két oldalát bemutathassák

– tudatta az elnöki hivatal.

Rachel Maddow műsorvezető arra hivatkozott, hogy egy független hírportál újságírója adta neki a dokumentumot, az adóügyekkel foglalkozó hírportál munkatársa, David Cay Johnston pedig azt állította, hogy postán kapta őket.

Donald Trump mindig következetesen visszautasította, hogy nyilvánosságra hozza adóbevallásait, az amerikai sajtó jó része tavaly óta fel-felmelegíti a témát. A demokraták elnökjelöltje, Hillary Clinton választási kampányának egyik fő témájává tette Trump adóbevallását.

(MTI)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.