Nagyvilág

Rátámadtak a rendőrökre a lemondatott koreai államfő hívei

Rendőrökre támadtak Pak Gun Hje leváltott dél-koreai államfő hívei szombaton Szöulban pár órával az elnököt elmozdító bírósági ítélet megsemmisítését követelő tiltakozás előtt.

A megmozdulás előtt Pak több tucat támogatója gyúlékony anyagokkal és poroltókkal támadt egy rendőrőrsre. Amiatt dühödtek fel, hogy a rendőrség szigorította a tiltakozás helyszínén a biztonsági intézkedéseket. A hatóság négy embert vett őrizetbe.

Hárman haltak meg

A péntek délelőtti ítélethirdetés óta már legalább hárman sérültek meg halálosan a Pakot támogató tiltakozók közül. Egy idős férfi például felmászott egy rendőrbuszra, majd leesett, és úgy beverte a fejét, hogy már a kórházban sem tudtak rajta segíteni.

A korrupciós botránya miatt a parlament által hivatalából decemberben felfüggesztett, majd a bíróság által pénteken végleg leváltott államfő támogatói szerint az alkotmánybíróság elfogult döntést hozott, amelyet meg kell semmisíteni. Mindazonáltal az alkotmánybíróságnál nincs magasabb szintű testület Dél-Koreában, amely ezt jogszerűen megtehetné.

Pak Gun Hje egyik ügyvédje megdöbbentőnek nevezte szombaton a bíróság ítéletét, s szintén a döntés megsemmisítését szorgalmazta.

Jogszerű

“A döntés kiábrándította azokat a hazaszerető embereket, akik hisznek a jogállamiságban” – mondta el Kim Pjong Vu, aki szerint az alkotmánybíróság alkotmányellenesen döntött, mert a kilenc tagú testület egyik bírói posztja jelenleg betöltetlen, miután a bíróság elnökének megbízatása januárban lejárt.

A dél-koreai alkotmánybíróság nyolc tagja viszont egyhangúlag döntött úgy, hogy a parlament jogszerűen kezdeményezte Pak Gun Hje leváltását, s ezzel az elnök elmozdítása véglegessé vált.

Pak Gun Hje Dél-Korea egykori katonai diktátora, Pak Csong Hi lánya az ország első női elnöke volt, és ő az első, akit a parlament és az alkotmánybíróság leváltott az ország éléről. Pak Gun Hje távozását milliós tüntetéseken követelték az emberek, miután kiderült, hogy bizalmas barátnője, Csoj Szun Szil kormányzati és személyi döntésekbe is beleszólt, holott soha semmilyen hivatalos tisztsége nem volt. Emellett a kormány gyaníthatóan hatalmas összegeket sajtolt ki dél-koreai nagyvállalatokból, s a pénzek olyan alapítványoknál kötöttek ki, melyeket Csoj felügyelt. Az államfő leváltásával Pak mentelmi joga is megszűnik, így korrupció miatt büntetőeljárás vár rá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik