Nagyvilág

Egész Európában betiltaná a török politikusoknak a kampányolást az osztrák kancellár

Az egész Európai Unióban megtiltaná a török politikusoknak belpolitikai témákban a kampányolást Christian Kern osztrák kancellár egy vasárnapi német lapnak adott nyilatkozata szerint.

“Hasznos volna az EU közös fellépése ezen a téren, hogy megakadályozza az ilyen kampányrendezvényeken való részvételt” – mondta Kern a Welt am Sonntagnak. A közös fellépés haszna az volna, hogy “nem egyes országok kerülnének nyomás alá, amelyekben megtiltják az ilyen fellépéseket, mint például Németország” – fejtette ki.

Az ankarai kormány minisztereket akar Németországba küldeni, hogy a Recep Tayyip Erdogan államfő kezdeményezte alkotmánymódosítás mellett érveljenek az ott élő török választópolgárok előtt. Több ilyen rendezvény megtartását lemondták a szóban forgó települések. A török kormány nehezményezte ezt.

Törökországban április 16-án tartanak népszavazást az alkotmánymódosításról, amely kiszélesítené a mindenkori államfő jogkörét, aki így a végrehajtó hatalom feje lenne. A változtatással megszűnne a Török Köztársaság 1923-as megalakulásával létrejött miniszterelnöki tisztség.

Kern bírálta az alkotmánymódosítási kezdeményezést.

Egy elnöki rendszer bevezetése még jobban gyengítené Törökországban a jogállamiságot, korlátozná a hatalmi ágak elválasztásának elvét és ellentmondana az Európai Unió értékeinek

– mondta a német lapnak Kern.

Németországban él a Törökország határain kívül élő török közösségek legnagyobbja, és mintegy hárommillió tagja közül minden második szavazójoggal is rendelkezik Törökországban.

A hollandiai Rotterdamban szintén megtiltották a tervezett török kampányrendezvényeket, és nem kívánatosnak nevezte a török politikusok kampányszerepléseit nemrég az osztrák kormány is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik