Nagyvilág

Civilszervezetek bírálták Magyarországot az Európai Parlament ülésén

Több civil szervezet képviselője bírálta Magyarországot az alapvető jogok korlátozása miatt az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) hétfői ülésén, amelynek a magyar jogállamiság helyzete volt az egyik témája. Volt olyan szervezet ugyanakkor, amely egyetértett több kormányzati intézkedéssel.

A Trócsányi László igazságügyi miniszter részvételével zajló meghallgatáson

  • az Amnesty International,
  • a Társaság a Szabadságjogokért, valamint
  • a Magyar Helsinki Bizottság

képviselője is komoly bírálatokat fogalmazott meg a kormánnyal szemben.

Kapronczay Stefánia, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvezető igazgatója egyebek mellett azt sérelmezte, hogy “nagyon kevés függetlennek tekinthető médium maradt Magyarországon (…), az utóbbi időben számos médiacég a kormányhoz szorosan kapcsolódó üzletemberek kezébe került”.

Gárdos Tódor, az Amnesty International kutatója az emberi jogok biztosításának csorbulásáról, a demokratikus viták hiányáról, illetve “a civil szervezetek zaklatásáról és megfélemlítéséről” beszélt.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Magyarországon működik a demokrácia, a hatalmi ágak elválasztásának elve. Azt is kiemelte, hogy Nyugat-Európa megszokta a liberális médiatúlsúlyt, ez most változik, kiegyenlítődnek a viszonyok.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik