Nagyvilág

Ötezer katonát és tankokat küld az orosz határra Németország

Ötezer fővel emeli a Litvániában állomásozó katonáinak a számát Németország, jelentette be a védelmi miniszter. Céljuk, hogy 2024-re 198 ezer katonájuk álljon harcra készen Európa keleti határánál.

A német hadsereg olyan elvárásokkal áll szemben, mint korábban soha

– írta közleményében Ursula von der Leyen, hozzátéve, hogy a hadseregnek megfelelően kell tudnia kezelni mindenfajta biztonsági kockázatot.

A külföldi misszióktól a II. világháborút követően évtizedekig vonakodó Németország az elmúlt néhány évben egyre aktívabb lett a nemzetközi terepen, Afganisztánban és Maliban is felléptek, és az Iszlám Állam elleni küzdelemhez is csatlakoztak.

Januárban ezer német katona érkezett Litvániába a NATO-küldetés részeként a keleti orosz határ megvédésére, válaszul a Krím bekebelezésére és a kelet-ukrajnai szeparatisták támogatására.

A már meglévő védelmi bázist most a katonák mellett tankokkal és páncélozott járművekkel is erősítik.

Mint arról korábban írtunk, Magyarországra is jöttek katonák, de ők amerikaiak.

(Independent, kiemelt kép: Getty Images Hungary)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik