Nagyvilág

Felhőkarcolóról lógatták le a modellt: nyomoz a rendőrség

Vizsgálatot indított a dubaji rendőrség, miután egy 23 éves szentpétervári modell, Viktoria Odintcova olyan képeket és videókat tett közzé, amiken kilógatják őt a város egyik híres felhőkarcolójából. A fiatal nő nem visel semmilyen védőfelszerelést. A helyszín a 73 emeletes Cayan Tower volt, ami 2013-ig a világ legmagasabb épületének számított.

„Amit a fiatal orosz nő művelt, azzal egyértelműen veszélybe sodorta az életét” – mondta Khalil Ibrahim al-Mansouri, a dubaji rendőrség vezérőrnagya az Al-Ittihad nevű lapnak. A parancsnok elmondta, hogy modellel aláírattak egy papírt, amin vállalta, hogy soha többé nem sodorja szándékosan veszélybe az életét az Emirátusokban. Hozzátette, hogy a Dubajba látogatóknak meg kell érteniük, hogy nem csak a megfelelő óvintézkedéseket kell megtenniük, ha valamilyen veszélyes dologra készülnek, de a rendőrségnek is kötelesek előre bejelenteni.

Bár Odintcova az összes kép és videó alá odaírta, hogy azokon profi szakemberek dolgoztak, ezért senkinek nem tanácsolja, hogy kipróbálja a mutatványt, rengeteg rajongóját felháborította. Hárommillió követője közül sokan gondolják úgy, hogy a modell az életük kocáztatására ösztönzi a fiatalokat.

(via Metro)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik