Nagyvilág

Juncker helyretette Trumpot, Orbán időt nyerhet

Az Európai Bizottság elnöke ellenzi a katonai kiadások növelését.

Európa nem engedhet a katonai kiadások növelésére vonatkozó washingtoni követelésnek – mondta Jean-Claude Juncker. Szerinte a fejlesztési és a humanitárius segítségnyújtás is a biztonság megteremtésének része. Az Európai Bizottság elnöke a pénteken kezdődő müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) előtt reagált arra, hogy Donald Trump már többször megkérdőjelezte azoknak az európai NATO-tagországoknak az elkötelezettségét a szövetség mellett, amelyek nem növelik katonai kiadásaikat a GDP két százalékára.

Az Egyesült Államok állja a NATO költségeinek 70 százalékát.

Jim Mattis amerikai védelmi miniszterfigyelmeztette a szövetségeseket, hogy miután már korábban ígéretet tettek a Washington által elvárt hozzájárulás teljesítésére, ha nem teszik meg ezt, az Egyesült Államok is csökkenteni fogja hozzájárulását.

Az Egyesült Államok ezt már sok-sok éve mondja. Én nagyon ellene vagyok annak, hogy beadjuk a derekunkat”

– jelentette ki Juncker, aki szerint Németországnak sem lenne pozitív a költségvetése, ha katonai kiadásait a GDP 1,22 százalékáról 2-re emelné. (Magyarország a NATO 2016-os jelentése szerint 2 százalék helyett csak a GDP 1,01 százalékát költötte védelmi célra, és Simicskó István szerint a jelenleg tervezett fejlesztési koncepció alapján 2026-2027-re várható a 2 százalék elérése.)

Juncker nem szereti, hogy amerikai barátaink leszűkítik a biztonság kérdését a haderőre, az volna ésszerű, ha egy több összetevőből álló dologként tekintenénk a modern stabilitási politikára.

Ha megnézzük, hogy mit tesz Európa a védelem, a fejlesztési és a humanitárius segélyezés területén, akkor az összehasonlítás az Egyesült Államokkal már teljesen másképp néz ki. A modern politika nem csak a védelmi kiadások növelését jelenti. Az európaiaknak inkább hatékonyabban kell elkölteniük a védelemre szánt pénzt.

Nagy-Britanniának az Európai Unióból való kilépéséről a bizottsági elnök azt mondta: szerinte a most tervezett két évnél tovább tart majd, amíg London a kiválás minden részletében meg tud állapodni Brüsszellel, hiszen legalább 20 ezer brit törvényt kell megváltoztatni a kilépéshez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik