Nagyvilág

Az oroszok szerint Trump „minőségi fejlődést” jelent Obamához képest

Szergej Lavrov méltatta az amerikai elnököt, aki „ki akar igazodni az ukrajnai helyzeten”.

Az orosz külügyminiszter szerint Barack Obama álláspontjához képest „minőségi fejlődést jelent” Donald Trump bejelentése, ami szerint „ki akar igazodni az ukrajnai helyzeten, és meg akarja érteni, ki hogyan viselkedik”.

Szergej Lavrov szerint az Obama-adminisztráció „folyton igyekezett mindent megkövetelni” Oroszországtól, az ukrán államfőt pedig „mindentől megóvni”. Hozzátette: az Egyesült Államok és Európa is megértette, hogy önmagában nem fogja megoldani Ukrajna minden problémáját, ha az ország keleti felét is Kijev ellenőrzi.

A külügyminiszter meggyőződését fejezte ki, hogy az új amerikai kormány a terrorizmus elleni küzdelemben jóval látványosabb és jelentősebb eredményeket ér el, mint az előző. „A mostani amerikai vezetés jóval kevésbé átideologizált, inkább a kézzelfogható eredmények elérésében érdekelt” – vélekedett.

Rámutatott ugyanakkor arra, hogy Oroszország és az Egyesült Államok között akkor kezdődhet normális párbeszéd, ha az új amerikai adminisztráció teljesen feltölti külpolitikával foglalkozó szerveinek állományát. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik