Nagyvilág

Diákotthonból az utcára került egy lány a -15 fokos hidegben

Egy székelykeresztúri diáklányt kitettek a székelyudvarhelyi Református Diákotthonból, így az utcára került a -15 fokban – írja a Székelyhon. Dobai László lelkipásztor, az otthon igazgatója személyesen döntött így, mert a lány nem vett részt egy kötelező hétvégi programon decemberben. A diáknak pedig orvosi igazolása volt erre az időszakra, 40-41 fokos lázzal és hasfájással feküdt otthon több héten keresztül. Az igazolást szüleivel együtt be is mutatta.

Az igazgató üzent a lánynak, hogy költözzön, különben ő maga teszi ki az intézményből. A lány az iskolából rohant haza a holmijáért. Az iskola igazgatónője szólt a rendőröknek, hátha tudnak segíteni, hogy ne kerüljön utcára a lány, de a hatóságok ezt nem tudták megakadályozni.

Magánterületről lévén szó sajnos nem tudtunk beavatkozni, viszont meg fogjuk vizsgálni, hogy jogi úton miként vonható felelősségre az igazgató. Milyen jogi alapon tehetett az utcára egy, a felügyeletére bízott kiskorút mínusz tizenöt fokos hidegben, mindenféle felelősségvállalás nélkül? Anélkül, hogy egyáltalán érdeklődött volna, jön-e valaki érte, van-e hova mennie, ahol nem fagy meg

– mondta az egyik rendőr.

A lányt végül az iskola igazgatónője szállásolta el saját lakásában. “Nekem mint az iskola igazgatójának minden diákom fontos. Engem hívott a lány segítségért, amikor megtudta, hogy kirakják, én pedig cselekedtem” – mondta.

A lány édesapja feljelentést tesz az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik