Nagyvilág

Obama állásajánlatot kapott a Spotify-tól

Egy ideje már viccelődött azzal, hogy szívesen elhelyezkedne a zeneszolgáltatónál, most szaván fogták.

Nemrég Barack Obama azon viccelődött, hogy reméli, el tud helyezkedni a Spotify-nál, miután távozott a Fehér Házból. A leköszönő elnök 2015 óta rendszeresen közzéteszi a kedvenc zenéiből összeállított listákat az internetes zenei szolgáltatáson keresztül, ahol több tízezer követője van.

Hallom, érdekelne egy állás a Spotify-nál. Láttad ezt?

– írta a Twitteren a Spotify vezérigazgatója, Daniel Ek Obamának, és elküldött neki egy álláshirdetést, amelyben a svéd cég „a lejátszási listák elnökét” keresi.

A feladatok közt van, hogy „világszintű vezetést” kell nyújtani a Spotify listaszerkesztői számára, illetve „minden rendelkezésre álló hírszerző eszközzel” elemezni kell, hogyan teljesítenek a listák. A feltételek között szerepel, hogy legalább nyolc év tapasztalattal kell rendelkezni egy tekintélyes nemzet irányításában, de a barátságos viselkedés és a Nobel-békedíj is elvárás. Előny, ha játszott már Kendrick Lamar a jelölt születésnapján (ez tavaly megtörtént Obamával).

Barack Obama kedvenceit a Fehér Ház Spotify-fiókjában lehet megtalálni, Michelle Obama, valamint Joe Biden alelnök és felesége listáinak kíséretében. (BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik