Nagyvilág

Ferenc pápa szerint az alázat és a gyengédség jelzi az igazi erőt

A magány uralta széttöredezett társadalom ellen emelt szót a katolikus egyházfő.

Magány és üresség uralta széttöredezett társadalomban élünk, amely elvesztette a nevetés, a játék és a nyugalom értékeit – figyelmeztetett Ferenc pápa újévi homlíliájában a római Szent Péter-bazilikában.

Nem fogyasztói árucikkek vagyunk, hanem arra vagyunk hivatottak, hogy egymással törődjünk.

A katolikus egyházfő külön kiemelte a családok és különösen az anyák szerepét, akik – szavai szerint – “az individuális és önző tendenciák” legerősebb ellenszerei.

Egy anyák nélküli társadalom nemcsak kegyetlen, hanem hideg társadalom is lenne

– mondta Ferenc pápa, hozzátéve, hogy az anyák sokszor feltétlen odaadásról és a remény erejéről tesznek tanúbizonyságot.

A katolikus egyházfő azt is hangsúlyozta, hogy több alázatra és gyengédségre lenne szükség a világban, kiemelve, hogy ezek a tulajdonságok nem a gyengeség, hanem éppen az erő jelei.

Ferenc pápa az újévi mise után megemlékezett az Isztambulban szilveszterkor elkövetett terrortámadás áldozatairól is.

Sajnos az erőszak ismét lecsapott, éppen a kívánságok és a reménység éjszakáján

– fogalmazott az egyházfő, aki imáiba foglalja az áldozatok hozzátartozóit, a sérülteket és az egész török népet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik