Nagyvilág

Birodalommániás férfi támadt német rendőrökre

A Német Birodalom iránt nosztalgiát érző szélsőséges férfinél hiába kerestek rendőrök személyi okmányokat, ő azokat nem tartotta meg, mert nem ismeri el az NSZK-t. Ebből lett a botrány.

Két rendőrt megsebesített a szélsőjobboldali Reichsbürger (birodalmi polgárok) nevű mozgalom egyik tagja a Németország északnyugati részén található Alsó-Szászországban – közölte csütörtökön a rendőrség.

Az 57 éves férfi nem volt hajlandó igazolványát bemutatni egy közlekedési ellenőrzés során, mire az intézkedő rendőrök a lakására vitték a férfit. Ő ott is megtagadta az együttműködést, és mikor fenyegető magatartást tanúsított, majd megpróbált elfutni, tettlegességig fajult a dolog. A rendőrök – akik könnyebben megsebesültek a dulakodásban – végül a földre fektették a férfit és megbilincselték. Az eset még szerdán történt Aerzenben.

Mint kiderült, a gyanúsítottnak nincsenek is személyi iratai, mert visszaküldte őket a hivataloknak. A férfi ellen eljárás indul, mert ellenállt az intézkedő rendőröknek.

A Reichsbürger néhány kisebb csoportba szétforgácsolódott szélsőséges mozgalma nem ismeri el a Német Szövetségi Köztársaságot. Tagjai úgy tartják, hogy a Német Birodalom az 1937-es határok között még mindig létezik. Ezért nem kérnek a szövetségi dokumentumokból sem. Néhányan szélsőjobboldali nézeteket vallanak.

Jellemző rájuk a demokratikus berendezkedés elutasítása és a holokauszt tagadása. A mozgalomnak országszerte néhány száz követője lehet. Azóta, hogy októberben egyik követőjük lelőtt egy rendőrt Bajorországban, a biztonsági hatóságok fokozottan szemmel tartják a mozgalom tagjait.

Van másik birodalmi polgár

Közben a német rendőrség különleges bevetési egysége csütörtökön fegyvereket talált egy másik “birodalmi polgár” otthonában az észak-rajna-vesztfáliai Mönchengladbachban. A hatóságokat előző este értesítették szemtanúk arról, hogy egy fegyveres férfit láttak az utcán.

A vészhelyzet miatt a különleges kommandó vonult ki az 51 éves férfi lakására. Őt és 53 éves feleségét rövid időre őrizetbe vették. A házkutatás során “nem engedélyköteles” lőfegyvereket, valamint egy dobócsillagot is találtak, utóbbi használata tilos Németországban. A rendőri intézkedés végén mindkettőjüket szabadon engedték.

(MTI) 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik