Nagyvilág

Majdnem összeütközött két repülőgép Indiában

Kis híján összeütközött két repülőgép a kifutópályán kedden az indiai főváros, Újdelhi nemzetközi repülőterén.

A repülőtéren dolgozó egyik illetékes számolt be arról, hogy az Indira Gandhi egykori kormányfő nevét viselő légikikötő belföldi terminálján egyelőre ismeretlen okból szembe került egymással két, utasokkal teli repülőgép.

Egyikük éppen indulni készült, meg is kapta a felszállási engedélyt, míg a másik éppen leszállt ugyanarra a kifutópályára. A tragédiát a pilóták akadályozták meg.

A helyi légügyi hatóság alapos vizsgálatot rendelt el a csaknem tömegszerencsétlenségbe torkolló baleset ügyében. Az első értékelések szerint az irányítókkal folytatott rádióbeszélgetések során történhetett valamilyen félreértés, de egyelőre nem tudni, hogy a toronyban vagy valamelyik gép fedélzetén hibáztak.

Pár órával korábban 15-en sérültek meg a szintén indiai Goa repülőterén, mert egy utasszállító repülőgép felszállás közben kicsúszott a kifutópályáról.

(mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik