Nagyvilág

Idlíbet támadta az orosz és szíriai légierő

A beszámolók szerint tiltott fegyvert is bevetettek.

Az orosz és szíriai légierő Idlíb és Aleppó tartományt támadta két nappal azután, hogy Kelet-Aleppóból Idlíbbe evakuálták a lázadókat és a civileket. A beszámolók szerint légicsapásokat mértek Idlíb főbb városaira, Binnisre, Szarakebre és Dzsiszr-esz-Sugúrra, a támadásoknak több áldozata van, köztük civilek.

Már második napja támadták az Aleppótól délre és nyugatra fekvő, felkelők kezén lévő településeket is. A beszámolók szerint az Aleppótól 14 kilométerre lévő Khan al-Aszal településen nemzetközileg betiltott kazettás bombákkal pusztítottak.

A felkelők közlése szerint szombaton visszavertek egy iráni milíciák támogatásával végrehajtott támadást az Aleppó nyugati határán fekvő er-Rasidin nevű területen.

A szíriai hadsereg és Bassár el-Aszad szíriai elnök már korábban utalt arra, hogy Aleppó bevétele után az azonos nevű tartomány elfoglalására, valamint a szomszédos Idlíb tartomány visszafoglalására összpontosítanak.

Az elmúlt hónapokban tízezrek özönlöttek Idlíbbe, miután elmenekültek több, egykor lázadók ellenőrizte, Damaszkuszhoz közeli településről, amelyeket a rezsim úgynevezett „megbékélési” megállapodások révén szerzett vissza. Ezek értelmében a lázadóknak és híveiknek választaniuk kellett: vagy belépnek a hadseregbe, vagy távoznak Idlíbbe. Az Aleppóból evakuált fegyvereseket és civileket is ide szállították.

A rezsim össze akarja gyűjteni a forradalmárokat és az ellenzékieket, hogy egyszere csapjon le rájuk

– mondta egy binnisi férfi. Az AFP francia hírügynökség korábban úgy írta le Idlíbet, mint a szíriai rendszer következő katonai célpontját, hogy valóságos „szabadtéri börtöne” az egykor az ellenzéki csapatok kezén lévő településekről száműzöttek tízezrei számára. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik