Nagyvilág

Újabb csapást mértek a Boko Haramra

Hónapokig tartó küzdelmet követően a nigériai hadseregnek sikerült elűznie a Boko Haram harcosait a terrorszervezet egyik utolsó fellegvárából, az ország északkeleti felében lévő Sambisa erdőségből - jelentette be szombaton Muhammadu Buhari nigériai elnök az MTI szerint.

Buhari szerint a kormányerők pénteken szétzúzták azt, ami a Boko Haram felkelőkből még megmaradt a Sambisa erdő szívében létesített táborukban. Hozzáfűzte: “A terroristák menekülnek, és nincs többé hová rejtőzniük.”

Az 1300 négyzetkilométer kiterjedésű erdőség az északi Borno szövetségi állam területén fekszik.
A nigériai elnök ugyanakkor nem mondott semmit Abubakar Shekaunak, a Boko Haram vezetőjének hollétéről.

A hadsereg közlése szerint a dzsihadisták az elmúlt napokban az erdőség körüli területekre kezdtek menekülni. A katonai illetékesek felszólították a lakosságot, hogy legyenek résen.

A hadsereg szerdán 1880 civilt mentett ki a sambisai erdőségben a dzsihadisták markából, és a héten több mint 500 iszlamistát sikerült elfognia.

Buhari elnök győzelmi bejelentése ellenére kevéssé valószínű, hogy hamarosan véget érnének a dzsihadisták által elkövetett öngyilkos merényletek, valamint a falvak és a távoli katonai ellenőrző pontok elleni fegyveres támadások Északkelet-Nigériában.

Az AP amerikai hírügynökség szerint már most vannak jelentések arról, hogy a terrorszervezet, amely hét éve küzd egy iszlám állam megteremtéséért Nigéria északi részén, átcsoportosította erőit a Bornótól délre fekvő Taraba és Bauchi szövetségi államokba, ahol igyekszik kihasználni az évtizedekre visszanyúló konfliktust a nomád, többségében muszlim marhapásztorok és a letelepedett keresztény földművesek közt.

A Boko Haram 2014 végén egy Belgium nagyságú területet tudhatott magáénak, azóta viszont a hadsereg a környező államok támogatásával visszaszorította a szélsőségeseket. Megfigyelők szerint a frakciókra töredezett csoport ezért a közelmúltban gerilla-hadviselésre tért át: Csád, Niger, Kamerun és Nigéria területén falvakat rohant le, üzletek, piacok, buszpályaudvarok, iskolák és mecsetek ellen intézett támadásokat.

A Boko Haram tevékenysége miatt már mintegy 20 ezren vesztették életüket, és több mint 2,5 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik