Nagyvilág

30 méteres fa dőlt egy násznépre – 1 halott, több sérült

Éppen csoportképet készítettek egy kaliforniai parkban, amikor a hatalmas fa egy nagy reccsenés után eltemette őket.

Egy idő nő meghalt, és öt másik embert kórházba kellett szállítani, miután egy esküvői fotózás közben rájuk dőlt egy fa a kaliforniai Whittier egyik parkjában – jelentette a helyi sajtó. Az öt sérült közül egy súlyos fejsérülést szenvedett négyéves kislány kritikus állapotban van – közölte Whittier város rendőrsége.

A tragédia helyi idő szerint szombat délután, nagyjából fél ötkor történt. Szemtanúk elmondása szerint a fa egy hatalmas reccsenéssel kettétört, és rázuhant egy esküvő résztvevőire, akik ott készítettek egy csoportképet. A helyi tűzoltóság közlése szerint nagyjából húsz embert temetett maga alá a 30 méter magas eukaliptuszfa.


Szemtanúk elmondása szerint az áldozatok közt sok volt a gyerek. A fa alá szorult emberek többségüket egy közelben bulizó társaság tagjai szabadítottak ki. Hat embert viszont a tűzoltóknak kellett kimenekíteni, láncfűrészekkel vágva el a fa ágait – jelentette a KTLA5 televízió. A halálos áldozat a kórházba szállítás közben vesztette életét. Nevét, és pontos életkorát nem közölték.

Egy szemtanú az NBC Los Angelesnek elmondta, hogy az eset után látta a menyasszonyt, aki „kissé bicegett, és az anyukája miatt jajveszékelt – nem tudták felébreszteni”. Azt nem lehet tudni, hogy a halott nő az ara anyja volt-e.

Helyi tisztségviselők elmondása szerint nem voltak arra utaló jelek, hogy az érintett parkban álló fák veszélyeseket lettek volna. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a fa kidőlését. A feltételezések szerint a hosszú ideig tartó szárazság után érkezett nagy esőzések okozhatták a tragédiát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik