Nagyvilág

Tagadja a német cég, hogy neonáci a karácsonyi reklámja

A karácsonyi készülődés rengeteg pluszfeladatot jelent az amúgy is túlpörgetett hétköznapokban. A szülőknek egyszerűen nincs idejük, energiájuk, és idegrendszerük arra, hogy még a gyerekekkel is foglalkozzanak. Pedig az ünnep épp attól lesz boldog, ha veszünk egy nagy levegőt, és egyszerűsítünk, hogy szánhassunk némi időt a meghitt együttlétre. Ebben lehet a segítségünkre egy szupermarketlánc.

Erről szól a legnagyobb német üzlethálózat, az EDEKA karácsonyi reklámja. Érvényes gondolat, bár nem túl eredeti. A kisfilmet mégsem azért kezdték el ízekre szaggatni, mert unalmas lenne. Hanem azért, mert állítólag hemzseg a neonáci szimbólumoktól.

Felfedeztél akár egyet is? Segítünk. Az elején rögtön ott egy Volvo, aminek a rendszáma MU SS 420. Ebből az SS-t aligha kell magyarázni, de mellette a 420 is gyanús. Hitler április 20-án született, a szám ezért népszerű a szélsőjobbos szubkultúrában. Aztán látható a klipen egy másik, garázsban álló autó is. Ennek a rendszáma SO LL 3849. Ebből a 84 azt jelenti: „Heil Deutschland”, hármas és a kilences szám együtt pedig az antiszemitizmus szimbóluma.

Ne gondoljuk, hogy ezek a hajuknál fogva előrángatott példák. Németországban nagyjából szabadon választhatók a rendszámok. A hatóságok néhány éve felfigyeltek már a tendenciára, hogy a szélsőséges nézeteket valló autótulajok ugyanezt a kódrendszert használják. Az olyan számokat, mint a 88 (jelentése: HH, vagyis Heil Hitler), a 18 (jelentése: AH, vagyis Adolf Hitler) vagy a 74 (az egyesült német ajkú nemzet, vagy állam szimbóluma) egy ideje már be is tiltották.

Az ügy komolyságát jelzi, hogy a XIX. században alapított, a német piac 26 százalékát a kezében tartó EDEKA védekezni kényszerült. Közleményükben azt írják, a Volvo rendszámán a „muss” (muszáj) szót akarták megjeleníteni, ami passzol a reklám sztorijához.

Sabine Bamberger-Stemmann, a politikai közoktatásért felelős szövetségi hivatal igazgatója azonban csöppet sem elégedett a magyarázattal. „Nem hiszem, hogy minden csupa véletlen lenne, ahogy azt sokan gondolják. A szélsőjobboldali szimbólumok sokasága kizárja ezt. A reklám ráadásul egy új-jobboldali értékekre épülő, idealisztikus világot jelenít meg” – mondja.

Jung von Matt, a reklámfilmet készítő hamburgi reklámügynökség vezetője eddig nem kommentálta az ügyet.

(The Guardian)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik