Nagyvilág

Szárazon megúszták a wuppertali muszlim erkölcscsőszök

2014-ben eléggé felhorgadt Németország azon, hogy önkéntes iszlamisták embereket zaklattak egy nagyváros utcáján azzal, hogy ne igyanak, ne hallgassanak zenét, ne zülljenek a muzulmán előírások miatt. Most felmentette őket a bíróság.

Felmentette hétfőn a wuppertali tartományi bíróság az egyenruhával való visszaélés vádja alól a nyugatnémet városban 2014-ben feltűnt önjelölt muzulmán “vallásrendőrség” tagjait. A bíróság kiemelte, hogy nincs olyan jogszabály, amire hivatkozva büntetni lehetne a hét vádlottat. Ügyükben a rendőrség sem talált bűncselekményre utaló elemeket, elmarasztalásuk így hiba lenne – indokolt a bíró.

A Spiegel Online szerint a wuppertali ügyészség fellebbez a felmentő ítélet ellen. A bíróság először a per megindítását is elutasította, arra hivatkozva, hogy nem tűnik egyenruhának a vádlottak által 2014. szeptember 3-án este a belvárosban viselt Shariah Police (saría rendőrség) feliratú, narancssárga láthatósági mellény, ezért a vád alaptalan.

Az ügyészség a döntés felülvizsgálatát kérte a düsseldorfi tartományi felsőbíróságtól. Arra hivatkozott, hogy a ruha viselői azt juttatták kifejezésre a “saría” (iszlám jogrendszer) szóval, hogy kiállnak a muzulmán vallási előírásokért, a “rendőrség” szóval pedig jelezték, hogy érvényesíteni is kívánják ezt. A formaruha alkalmas volt arra, hogy a csoport félelmet keltsen megjelenésével, az ilyen riadalmat keltő, közösségellenes erődemonstráció pedig kimeríti az egyenruhával való visszaélést.

A felsőbíróság végül az ügyészség álláspontját fogadta el, és a per lefolytatására utasította a wuppertali tartományi bíróságot.

A 25 és 34 év közötti férfiak perében nem szerepel a csoport vezetője, Sven Lau hitszónok. Az ellene a wuppertali saría rendőrség ügyében indított eljárást vádemelés nélkül zárták le, mert egy súlyosabb ügy vádlottja lett: a tavaly decemberben őrizetbe vett iszlamista ellen pert indítottak az al-Kaidához tartozó, korábban an-Nuszra Frontként ismert szíriai Dzsabhat Fatah as-Samhoz közel álló Dzsais al-Muhádzsirún va al-Anszar támogatásának vádjával. Az ügyészség szerint a német férfi közvetítő volt a szíriai csoport és a hozzá csatlakozni kívánó németországi szélsőségesek között, és harcosok mellett pénzt és hadi eszközöket is szerzett neki.

A Sven Lau vezette önjelölt erkölcsrendészek a világi államot elutasító – a saría alapján működő állam kiépítésére törekvő – szalafista irányzat hívei. Mellényükben wuppertali játéktermekben, török üzletekben, szoláriumokban jelentek meg 2014. szeptember 3-án. Felszólították a tulajdonosokat és vendégeket, hogy ne fogyasszanak alkoholt és tartózkodjanak a szerencsejátékoktól.

A belvárosi utcákon szórólapokat osztogattak, amiken a Shariah-Controlled Zone (ebben az övezetben a saría törvényei uralkodnak) felirat állt, és egyebek között az, hogy tilos a zenehallgatás, a koncertlátogatás, a drogfogyasztás és a prostitúció. Megjelentek szórakozóhelyeknél is, megpróbálták lebeszélni az oda igyekvőket, hogy belépjenek, és zaklatták azokat, akik nem akartak szóba állni velük. Az eset országszerte felháborodást váltott ki.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik