Nagyvilág

Trump békül a demokratákkal

Tárgyalt New York polgármesterével, akivel durván egymásnak mentek a kampányban.

A múlt héten elnökké választott Donald Trump tavaly még az Egyesült Államok legrosszabb polgármesterének nevezte a New Yorkot irányító Bill De Blasiót, aki cserébe veszélyesnek minősítette a milliárdost. Ráadásul De Blasio a kampányban végig aktívan támogatta Trump riválisát, Hillary Clintont. Most viszont egy asztalhoz ültek: Blasio békülékenynek tűnt, Trump pedig kilátásba helyezte New York támogatását.

Az egyórás találkozó, melyre a Trump Towerben került sor, a polgármester szerint nyílt, őszinte és tiszteletteljes volt. De Blasio elmondta Trumpnak, hogy New Yorkban félnek az emberek, szerinte a megválasztott elnöknek mindenkit meg kellene nyugtatnia. Kitért arra is, hogy a városi rendőrség soraiban 900 muszlim vallású ember szolgál.

Trump megígérte, hogy támogatja a közmunkaprogramokat és az építési beruházásokat. Hasonlókat ígértek korábban politikai ellenfelei is.

A leendő alelnök, Mike Pence eközben Joe Bidennél, a jelenlegi alelnöknél tett látogatást. A leköszönő Biden a találkozó után úgy nyilatkozott, hogy a kormány jó kezekben lesz Trump elnöki beiktatása után.

Néhány demokrata párti politikus már jelezte, hogy nyitott az együttműködésre Trumppal. A nyugat-virginiai Joe Manchin szenátor például úgy nyilatkozott, hogy ha a megválasztott elnök jó politikával áll elő, teljes mértékben támogatja. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik