Nagyvilág

Helyi pénzt vezetne be Barcelona

Helyi pénz bevezetését tervezi Barcelona, és a város három kerületében kísérleti programot indít 2017-ben – számolt be a spanyol sajtó Ada Colau polgármester elképzeléséről kedden.

A politikus még 2015-ös választási programjában ígérte meg a helyi fizetőeszköz megteremtését, amely előnyös a város gazdaságának.

A tervezett kísérleti programban a kis- és középvállalkozásként működő kereskedelmi cégek és sportszervezetek vennének részt, amelyek a különböző önkormányzati támogatásokat helyi pénzben kapnák, ahogy a közigazgatásban dolgozó tisztviselők is fizetésük 30 százalékát.

Egyelőre nem tudni, hogy a barcelonai helyi pénzt miként fogják hívni, ahogy azt sem, hogy virtuális vagy valóságos készpénz lesz-e. A kísérleti programot két évre tervezik, sikere esetén 2019-től általánosan is bevezetnék a városban.

A spanyol nemzeti bank (Banco de Espana) egy korábbi nyilatkozatában a helyi pénzek bevezetése ellen érvelt, és azokat “nemkívánatosnak” minősítette egyebek mellett a szabályozás és a megfelelő felügyelet hiányára hivatkozva.

Barcelona polgármestere a helyi fizetőeszköz bevezetésétől a helyi gazdaság fejlődését reméli, mivel ez a pénz helyben marad, hiszen

csak a városban költhető el.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik