Külföld

Az elzárkózó politikától óvott Obama

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2016. 11. 13. 07:45

Az amerikai elnök szerint annak már a kísértése is ártalmas.

Barack Obama utolsó külföldi körútjára indul kedden: először Görögországba látogat, aztán Németországot keresi fel, majd Peruban zárja körútját. Az athéni vizit előtt adott interjút egy görög napilapnak. A Katimerini című újságnak arról beszélt, hogy a legjobb esély a fejlődésre az, ha

nem zárkózunk önmagunkba, hanem éppen ellenkezőleg, közös értékeink hangsúlyozásával közösen dolgozunk azon, hogy politikai és gazdasági intézményeink biztonságot és jólétet biztosítsanak mindenkinek, aki megérdemli.

Az elnök kitért az európai integrációs folyamatra, amely szerinte a modern kor egyik legnagyobb politikai és gazdasági eredménye. Úgy vélte, hogy ez az integráció egyaránt hasznára válik az Európai Uniónak, az Egyesült Államoknak és az egész világnak.

Európa a legfontosabb gazdasági partnerünk.

Barack Obama egyértelművé tette, hogy az Egyesült Államok gazdasági érdekei “stabil Európát” kívánnak. Egy kérdésre válaszolva az elnök a szíriai helyzetről szólva kiemelte, hogy az Egyesült Államok továbbra is tiszteletben tartja “az emberi méltóságot”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2014. március 27.
Vancsura István, a NAV megszüntetett Kiemelt Ügyek Igazgatósága RAPID ellenőrzési főosztályának volt vezetője (j) és Horváth András, volt adóhivatali dolgozó a Levegő Munkacsoport Áfabotrány: kitálal egy volt NAV-vezető címmel tartott sajtótájékoztatóján Budapesten a MagNet Házban 2014. március 27-én.
MTI Fotó: Soós Lajos

Az ember, aki legyűrte a NAV-ot és a NER-t

Kállósemjén, 2018. január 17.
Rendőrök helyszínelnek egy ukrán lajstromjelű AN-2 típusú repülőgép mellett Kállósemjén határában 2018. január 17-én. A repülőgépen 11 bevándorló jutott be Magyarország területére január 15-én este. A rendőrök jelentős erőkkel, nyomkövető kutyák és hőkamerák segítségével terepkutatást végeztek, majd rövid időn belül elfogtak három afgán és nyolc vietnami állampolgárt, akiket őrizetbe vettek.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Megannyi rejtély övezi a migránsszállító repülőt

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.