Nagyvilág

Több mint ötmilliárd forint kártérítést követel a McDonald’s Firenzétől

Az amerikai gyorsbüfélánc a regionális közigazgatási bíróságnál jelentette fel a toszkán tartományi székhelyet “diszkrimináció” címén.

Teljes mértékben egyetértünk azzal, hogy meg kell védeni a művészeti örökséget és a történelmi olasz városközpontokat, a hagyományokat és a történelmi kis boltokat, de nem fogadhatunk el hátrányosan megkülönböztető szabályozást

– jelentette be közleményében a gyorsétteremlánc.

Dario Nardella polgármester civil csoportok nyomására júniusban tagadta meg az engedélyt az amerikai multitól, hogy gyorsbüfét nyisson az UNESCO világörökségi listáján is szereplő óvárosban, a Santa Maria del Fiore katedrális tőszomszédságában. Júliusban egy örökségvédelmi szakértői testület is megerősítette a tilalmat.

Firenze első embere azt bizonygatja, nincsenek semmiféle előítéletek a nemzetközi étteremlánccal szemben, amit szerinte az is bizonyít, hogy a McDonald’s kilenc másik éttermet működtet a városban, de védeni akarják a hagyományos vendéglátóhelyeket.

Az olasz sajtó szerint az étteremláncot annál is inkább feldühítette az engedély megtagadása, mert úgy módosított üzleti modelljén, hogy mindenben megfeleljen a firenzei elvárásoknak. A januárban életbe lépett szabályok előírják, hogy a történelmi városközpontban újonnan nyitandó éttermek legalább 70 százalékban tájjellegű termékeket kínáljanak.

Mivel a regionális közigazgatási bíróság döntése fellebbezhető,

Firenze és a McDonald’s akár évekig is pereskedhet egymással.

Rómában is sokan, köztük befolyásos bíborosok ellenzik azt, hogy a multinacionális gyorsbüféhálózat éttermet nyisson a Vatikánban, a Szent Péter-bazilika közelében. Az egyházi városállamban a Szentszék vagyonügynöksége adott bérbe hatalmas méretű üzlethelyiséget az étteremláncnak egy olyan épületben, ahol kardinálisok is laknak.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik