Nagyvilág

Szíriába menekülhetnek a Moszulból kiszorított dzsihadisták

Annak ellenére is, hogy az iraki erők ellenőrzésük alá vonták a Rakkába vezető utat.

Az iraki milíciák ellenőrzésük alá vonták azt a stratégiai jelentőségű útvonalat, amely összeköti egymással az Iszlám Állam iraki és szíriai fellegvárát, Moszult és Rakkát. Ezt az al-Arabíja pánarab televízió közölte.

Az al-Majadín libanoni tévécsatorna az iraki autonóm Kurdisztán egyik kormányzati forrására hivatkozva közölte, hogy a dzsihadistáknak lehetőségük van elhagyni az iraki hadsereg és szövetségesei által ostromolt Moszult Szíria irányába egy déli útvonalon keresztül.

Hivatalos forrásból egyelőre nem erősítették meg egyik hírtelevízió jelentését sem.

Haider al-Abádi iraki kormányfő korábban többször hangsúlyozta, hogy az iszlamisták szökése megengedhetetlen. „A Washington vezette nemzetközi koalíció feladata megakadályozni a terroristák Szíriába szökését” – jelentette ki. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik