Nagyvilág

Putyin felfüggeszti Aleppó további bombázását

Nem tartja célszerűnek jelenleg Vlagyimir Putyin orosz elnök az Aleppó elleni orosz légicsapások felújítását, ezért elutasította a vezérkar erre vonatkozó kérését, közölte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken Moszkvában.

Peszkov szerint Putyin lehetségesnek tartja a “humanitárius szünet” meghosszabbítását annak érdekében, hogy

elszállíthassák a sebesülteket, és azok a fegyveresek, akik így döntenek, elhagyhassák a várost.

A szóvivő elmondta: a légicsapásokra vonatkozó moratórium meghosszabbítása lehetőséget nyújt az amerikaiaknak arra, hogy betartsák ígéretüket, amelyet korábban a terroristák és a mérsékelt ellenzék egységeinek szétválasztásával kapcsolatban tettek.

Dmitrij Peszkov hozzátette, hogy az orosz légicsapásokat

kizárólag Aleppónál szüneteltetik majd,

azt pedig nem tudta megmondani, hogy meddig. Elmondta, Putyin és Barack Obama nem tárgyaltak az ügyben.

A szóvivő azt nyilatkozta, hogy Szíriával kapcsolatban a stratégiai döntéseket főparancsnoki minőségében az elnök hozza meg, a vezérkar az operatív vezetést látja el.

Szergej Rudszkoj altábornagy, az orosz vezérkar műveleti főosztályának vezetője bejelentette, hogy

Aleppónál mind a négy humanitárius folyosót éjjel-nappal nyitva tartják, hogy biztosítsák a civilek evakuálását, továbbá vizet és élelmet juttassanak be a szíriai kormányerők által ostromlott városrészbe.

Rudszkoj elmondta, azért kért a vezérkar engedélyt az elnöktől a légicsapások felújítására, mert miközben továbbra is civilek pusztulnak el, a fegyveresek felújították harci tevékenységüket.

Pénteken az aleppói helyzet normalizálásáról telefonon egyeztetett egymással Szergej Lavrov orosz és John Kerry amerikai külügyminiszter. Az orosz diplomáciai tárca szerint Lavrov ismét sürgette, hogy az amerikaiak a korábbi ígéretüknek megfelelően válasszák szét a terroristákat és a mérsékeltnek nevezett szíriai ellenzéki erőket.

(mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik