Nagyvilág

Nem igaz, hogy futni hagynák az osztrák kisfiút megerőszakoló irakit

Újratárgyalják az ügyét, de börtönben marad, és a szexuális visszaélés megtörténtét nem vonják kétségbe.

A magyar sajtó egy részét is bejárta az a hír, amely szerint megúszhatja tettét az az iraki férfi, aki tavaly megerőszakolt egy tízéves kisfiút Ausztriában. A jobboldali sajtó mellett az atv.hu is írt erről, igaz, ők később módosították cikküket.

Valójában szó sincs megúszásról, az osztrák sajtó szerint annyi történt, hogy a legfelső bíróság új eljárás kiírását rendelte el – írja a 444. Vagyis visszarendelték első fokra az ügyet, de ez nem azt jelenti, hogy az elkövető bűnösségét vonnák kétségbe, hanem az elkövetett cselekedet tényállásával kapcsolatban merült fel kérdés.

A jogászok által szerkesztett „Érvénytelen” Facebook-oldalon részletesen elmagyarázták a helyzetet. Eszerint a bűnelkövető továbbra is börtönben van, mert a bíróság bizonyítottnak látta a kiskorúval szembeni szexuális visszaélést, de azért tették vissza az ügyet elsőfokra, hogy alaposabb bizonyítási eljárást folytassanak le arra nézve, hogy a gyermeket erőszakkal vette rá a közösülésre, amiért súlyosabb büntetés jár.

Arról tehát szó sincs, hogy gyermekeket erőszakoló „migránsokat” engednének el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik