Nagyvilág

A hímsoviniszta viselkedésben gyökerező erőszak ellen tiltakoznak az argentin nők

A probléma viszont világméretű, és nem egyetlen kultúrában, hanem a nőkkel szembeni állandó diszkriminációban gyökerezik.

Felrázta az argentin társadalmat a 16 éves Lucía Pérez másfél héttel ezelőtti brutális megölése. A dél-amerikai országban óriási tüntetéshullám bontakozott ki a nők elleni erőszakkal szemben – derül ki a Washington Post tudósításából.

Lucíát október 8-án az iskolája előtt rabolták el. Fogva tartói kábítószereket adtak neki, majd többször megerőszakolták és egy fa bottal is bántalmazták. Az erőszak akkora fájdalommal járt a lány számára, hogy megállt a szíve. Ezután erőszaktevői lemosták a lány testét és átöltöztették, majd bevitték egy kórházba, ahol azt mondták, kábítószer-túladagolást szenvedett. Az orvosok azonban felfedezték az erőszak nyomait.

Az ügyben eljáró vezető ügyész, Isabel Sánchez múlt héten úgy nyilatkozott, hogy bár tudja, nem túl szakmai megnyilvánulás nőként és anyaként megszólalnia, de karrierje során még nem látott ezekhez a rémisztő cselekedetekhez foghatót.

Október 19-én „fekete szerdát” hirdettek az argentin nők, felhívást tettek közzé, hogy minden nő öltözzön feketébe, és lépjen egy órás sztrájkba, munkahelyétől függetlenül.

Az irodában, az iskolában, a kórházban, a bíróságon, a szerkesztőségben, a boltban, a gyárban, vagy bárhol dolgoztok, álljatok meg egy órára, és követeljétek, hogy legyen vége a machista erőszaknak

– áll a felhívásban. Machista erőszak – így hivatkoznak az argentin nők azokra az erőszakos esetekre, amelyek a hímsoviniszta viselkedésben gyökereznek.

Lucía halála óta már több megmozdulást tartottak, amelyeken a gyászoló család is részt vett. Ezeken a követelések közt szerepelt, hogy vessenek véget a családon belüli erőszaknak és a nőkkel való egyéb szörnyű bánásmódoknak.

Lucía bátyja, Matías a sajtóban a művészetet, a rockzenét és az állatokat szerető lányként emlékezett elhunyt testvérére. Azt mondta,

nem elég, hogy a három elkövetőt elfogták, az embereknek az utcára kell menniük, és tüntetniük az erőszak ellen, mert mással is történhet hasonló.

A nőkkel szembeni erőszak ellen küzdő Ni Una Menos mozgalomhoz politikusok és más ismert személyek is csatlakoztak. A mozgalom már tavaly is több ezres tüntetéseket tartott nemcsak Argentinában, hanem Uruguayban és Chilében is. A tavaly nyári tüntetéshullámot az váltotta ki, hogy egy férfiról kiderült: agyonvert egy 14 éves lányt, akit ő ejtett teherbe, majd elásta a kertjében. Egy hónappal korábban egy óvónő torkát a gyerekek előtt vágta el férje, azért, mert a nő el akart válni tőle.

A Ni Una Menos adatai szerint minden harmincadik órában megölnek egy nőt Argentinában, csak azért, mert nő.

Tavaly az argentin legfelsőbb bíróság 286 ilyen esetet jegyzett fel. Az áldozatok 18 százaléka húszévesnél fiatalabb volt.

Természetesen a nők elleni erőszak nem latin-amerikai jelenség, hanem világszintű probléma. Az ENSZ szerint a nők leggyakrabban saját partnerüktől szenvednek el fizikai bántalmazást. A Világbank adatai pedig arra mutatnak rá, hogy

a 15-44 év közötti nőkre nagyobb fenyegetést jelent az erőszak, mint a rák, az autóbaleset, a háború vagy a malária.

Az ENSZ szerint

a nők elleni erőszak nem korlátozódik egyetlen kultúrára, régióra, országra, vagy nők egy bizonyos csoportjára. A nők elleni erőszak a nőkkel szembeni állandó diszkriminációban gyökerezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik