Nagyvilág

Iraki menekültek százezreit fogadná be Törökország

Készek cselekedni, ha az Egyesült Államok vezette szövetség által az Iszlám Államnevű terrorszervezet kiűzéséért indított hadművelet következtében fellángolna a felekezetek közötti erőszak - közölte hétfőn Numan Kurtulmus török miniszterelnök-helyettes, miközben az ENSZ egy lehetséges humanitárius katasztrófára készül.

Az amerikaiak vezette szövetség légi és szárazföldi támogatásával az iraki kormányerők hétfő hajnalban támadást indítottak, hogy kiűzzék a dzsihadistákat Moszulból.

Törökország több alkalommal is hangoztatta, hogy a síita milíciák részvételének engedélyezése a többségében szunnita arabok lakta város ostromában felekezetek közötti ellentéthez vezethet.

Ha a moszuli hadműveletet megfelelően kezelik, nem lesz Törökországba irányuló menekülthullám

– mondta ankarai sajtótájékoztatóján Numan Kurtulmus, aki szerint ellenkező esetben akár több százezren is foghatják a hátizsákjukat, és az egyetlen lehetséges helyre menekülhetnek, ami Törökország.

Egy török katasztrófavédelmi illetékes szerint Ankara, amely 3 millió bevándorlót fogadott be Szíriából, rendelkezik a szükséges tapasztalattal.

Egy sátortábor felépítése könnyű feladat számunkra. Gyorsan felállíthatunk több százezer menekült számára sátortáborokat

– mondta a Reuters brit hírügynökségnek.

Az eljárás szabványos, minden óramű pontossággal működik majd. A hadsereg begyűjti az emberektől a fegyvereket, a rendőrség ellenőrzi a menekülteket, a bevándorlási hatóság bejegyzi őket, a Vörös Félhold pedig ellátja őket vízzel, élelmiszerrel és menedékkel

– tette hozzá. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik