Nagyvilág

Trump bocsánatkérésre kényszerült nőket becsmérlő régi megjegyzésekért

Több mint tíz évvel ezelőtti trágárságokért, nőkre tett becsmérlő kijelentésekért kényszerült bocsánatot kérni pénteken az amerikai republikánusok elnökjelöltje, Donald Trump. Mindezt azután volt kénytelen megtenni, hogy jókora botrány kerekedett abból, hogy a The Washington Post című lap előbányászott és internetes oldalán nyilvánosságra hozott egy 2005-ben készült videót, amely Donald Trump egyik magánbeszélgetését rögzítette, s amelyen trágár és sértő megjegyzéseket tesz nőkre.

Donald Trump akkoriban valóságshow-műsorok sztárja is volt, s ezért szerepelt a hírességekkel és hollywoodi színészek pletykáival foglalkozó, Access Hollywood című műsor vezetőjével együtt egy szappanopera felvételén. A felvétel közben, a buszban beszélgetett Billy Bush műsorvezetővel, akinek azzal kérkedett – meglehetősen vulgáris stílusban -, hogy Palm Beachben hogyan próbált meg sikertelenül “rámászni” egy asszonyra, pedig tudta róla, hogy férjnél van.

Majd arról beszélt, hogy ő bizony szívesen megfogdos nőket, rájuk mászik, rögtön csókolgatja őket, és ha valaki sztár, ez jár neki. Mindezt republikánus politikusok által is gyomorforgatónak minősített stílusban adta elő.

A milliárdos azt is mondta a műsorvezetőnek: “ha sztár vagy, akkor a nők hagyják is neked, akkor bármit megtehetsz”. A műsorvezető heherészve helyeselt.  A videó, amely két nappal a következő elnökjelölti vita előtt került nyilvánosságra, és óriási felháborodást keltett.

Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje azonnal közzétette véleményét Twitter-üzenetben: “Ez szörnyű. Nem engedhetjük meg, hogy ez az ember elnök legyen” – írta.

A demokrata párti politikusok mellett Trump saját párttársai, vezető republikánusok is markáns elítélő nyilatkozatokat tettek. Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke lemondta szombati wisconsini közös kampányrendezvényét Trumppal, és nyilatkozatban ítélte el őt.

“A nőket ünnepelni kell és becsben tartani, nem pedig tárgynak tekinteni. Remélem, Trump úr a helyzetet megfelelő komolysággal kezeli, és bebizonyítja az országnak, hogy jóval nagyobb tisztelettel viseltetik a nők iránt annál, mint ami ebből a videóból kiderült” – szögezte le közleményében Ryan.

Mitch McConnell, a szenátus republikánus csoportjának vezetője bocsánatkérésre szólította fel Trumpot, Jason Chaffetz képviselő megvonta támogatását tőle, Jon Huntsman, Utah állam volt republikánus kormányzója pedig arra szólította fel a milliárdost, hogy mondjon le az elnökjelöltségről.

Donald Trump végül szombaton hajnalban videót tett közzé, amelyben bocsánatot kért. Nem hagyta ki ugyanakkor az alkalmat, hogy felidézze a Bill Clinton volt elnök tekintélyét megtépázó, húsz évvel ezelőtti Lewinsky-botrányt is.

Trump a felvételen kijelentette, hogy tévedett, és azóta már “jobb ember” lett. “Tettem és mondtam olyan dolgokat, amelyeket sajnálok, és a több mint egy évtizeddel ezelőtti videón hallható szavak ezek közé tartoznak” – fogalmazott.

A republikánus elnökjelölt ezután ellentámadásba lendült, és kijelentette, hogy Hillary Clinton és a “hozzá hasonlók” “padlóra vitték” az országot. Nyilvánvalóan a Lewinsky-ügyre utalva kijelentette, hogy “nagy a különbség a szavak és a tettek között”, és Bill Clinton is követett el visszaéléseket nőkkel, felesége, Hillary pedig elbánt férje áldozataival, támadta, megszégyenítette és megfélemlítette őket. Végül kijelentette, hogy minderről az elkövetkező napokban beszélni is fog demokrata párti ellenlábasával.

“Találkozunk a vasárnapi (elnökjelölti) tévévitán” – fejezte be mondandóját Donald Trump.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik