Nagyvilág

Rég voltak ilyen kevesen az Oktoberfesten

A sör minden eddiginél drágább volt, a bűncselekmények száma viszont jelentősen csökkent.

Az elmúlt másfél évtizedben nem voltak olyan kevesen a müncheni Oktoberfesten, mint idén. A tavalyihoz képest 300 ezerrel kevesebben, 5,6 millióan vettek részt a sörünnepen. Ez a legalacsonyabb látogatószám azóta, hogy 2001-ben, a szeptember 11-i amerikai terrortámadások után csak 5,5 millióan látogattak ki a fesztiválra.

A visszaesésben több tényező is közrejátszhatott, egyrészt a nyári merényletek miatti félelem, másrészt a hideg, esős időnek is szerepe lehetett. De a sört is minden eddiginél drágábban, literes korsónként több mint tíz euróért csapolták. Ráadásul az első héten osztozniuk kellett a helyszínen a bajor központi mezőgazdasági fesztivállal, amit kétévente tartanak meg.

A tavalyihoz képest 15 százalékkal kevesebb bűncselekmény történt. Ez a szervezők és a rendőrség szerint a megerősített biztonsági intézkedéseknek is köszönhető. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik