Nagyvilág

Csehországban a legolcsóbb betegnek lenni Közép-Európában

Csehországban 2015-ben csökkent az orvosoknál és a gyógyszertárakban fizetett önrészesedés.

Míg 2014-ben átlagban egy-egy cseh állampolgár 3228 koronát (37 122 forint) hagyott az orvosoknál és a patikákban, addig tavaly már csak 3192 koronát (36 708 forint). Ez elsősorban annak következménye, hogy tavaly Csehországban eltörölték a 30 koronás vizitdíjat, s a gyógyszereket a korábbi 10 százalékos adósávból ötszázalékosba sorolták – derül ki a cseh egészségügyi információk intézetének kimutatásából, amelyet a cseh közszolgálati televízió ismertetett.

A vizitdíj eltörlésének önköltségcsökkentő hatását az sem semlegesítette, hogy a fogorvosoknál tavaly 11 százalékkal többet kellett fizetni, mint korábban. A gyógyszertárakban olcsóbb lett a vényre felírt gyógyszer, de a szabadon kapható gyógyszerek ára emelkedett.

Csehországban egy-egy lakos önrészesedése az orvosi ellátás költségeiben tavaly átlagosan 14,5 százalékra csökkent a 2014. évi 15,1 százalékról. A cseh egészségügyi információk intézetének statisztikája szerint ez a fejlett európai országok között, beleértve Közép-Európát is, a legalacsonyabb önrész.

A legutóbbi rendelkezésre álló, hivatalos adatok szerint ez az önrészesedés 2013-ban Csehországban 15,3, Németországban 23,7, Ausztriában 23,8, Szlovákiában 25,8, míg Magyarországon 34,5 százalék volt.

Újabb hivatalos összehasonlítható adatok az intézet szerint még nem állnak rendelkezésre.

Svatopluk Nemecek cseh egészségügyi miniszter azt állítja, hogy a jelenlegi kormány mandátumának lejártáig, tehát 2018-ig nem tervezi a vizitdíjak semmiféle visszaállítását. Jelenleg a cseheknek csak a mentőszolgálatok igénybevételéért kell fizetniük vizitdíjat, mégpedig 90 koronát. (MTI)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik