Külföld

Maláj utasszállító: még idén megnevezik a felelősöket

24.hu
24.hu

2016. 10. 02. 11:26

Év végéig véglegesítik, kik felelősek az Ukrajna felett 2014-ben lelőtt maláj utasszállító tragédiájáért - mondta vasárnap Julie Bishop ausztrál külügyminiszter az ABC ausztrál közszolgálati műsorszórónak.

Az év végéig, talán a jövő év elejéig készen lesz azoknak a neveknek listája, akikről úgy gondoljuk, hogy felelősségre kell vonni. Ezt követően pedig bűnvádi eljárást kell lefolytatni

– mondta Bishop. A miniszter úgy vélekedett, hogy nemzetközi különleges törvényszéket kell felállítani a felelősségre vonáshoz, hasonlóan ahhoz, ahogy a PanAmerican légitársaság 1988-ban a skóciai Lockerbie felett felrobbantott repülőgépének ügyében történt.

A 298 áldozatból 28 volt ausztrál állampolgár.

2014. július 17-én, a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó repülőgépének pilótafülkéje mellett egy rakéta robbant tíz kilométeres magasságban Kelet-Ukrajna felett. Fémrészecskék ezrei fúrták át a Boeinget, amely a levegőben darabokra tört és lezuhant. A fedélzetén tartózkodó 298 ember meghalt.

A nemzetközi nyomozócsoport szerdán ismertette megállapítását, miszerint az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területről lőtték fel a rakétát. (MTI)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Kecskemét, 2017. március 3.
Stadler József akasztói vállalkozó az ellene költségvetési csalás bûntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt indított büntetõper tárgyalásán a Kecskeméti Törvényszéken 2017. március 3-án. A bíróság a vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélte.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.