Nagyvilág

Vizsgálóbizottság: Oroszországból érkezett fegyverrel lőtték le a maláj utasszállítót

lelőtt maláj gép (Array)
lelőtt maláj gép (Array)

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, már előre lehetett tudni, hogy szerdán nyilvánosságra hozza vizsgálata eredményei a 2014-ben Ukrajna felett lelőtt maláj utasszállító gép katasztrófáját vizsgáló , hollsnd vezetésű nemzetközi bizottság, amelyhez az érintett országok ügyészei is csatlakoztak. A bizottság csak büntetőjogi szempontból vizsgálja a tragédiát.

A BBC cikke szerint azt már korábban is feltárták, hogy a 298 ember halálával járó tragédiát egy orosz gyártmányú Buk rakéta okozta. Most azonban is is megállapították, hogy

a rakétakilövő berendezést Oroszországból szállították Ukrajnába, majd a gép lelövése után visszavitték oda. 

Az ügyészek Oroszországot nem vádolják bűnrészességgel. Vizsgálatuk szerint 100 személy vett részt valamilyen módon a rakáta szállításában és a balesetben. A nyomozók hangsúlyozzák: a jogi felelősség megállapításához szükséges tudni, hogy ki adott parancsot a rakéta mozgatására, illetve bevetésére Kelet-Ukrajnában. Oroszország továbbra is tagadja, hogy oeoszbarát felkelők lőtték le az utasszállítót.

A nyomozók a vizsgálatban leszűkítették azt a területet, ahonnan kilőhették a rakétát. Wilbert Paulisssen holland vezető nyomozó bejelenetése szerint

a fegyvert a mai Oroszországi Föderáció területén használták. 

A Guradian cikke szerint a Buk-rakéta az orosz 53. légvédelmi osztagé volt, a szakadárok valószínűleg ukrán katonai szállítógépnek gondolhatták az utasszállítót.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik