Nagyvilág

Nem várt támogatóra lelt Hillary Clinton

Hillary Clintont támogató szerkesztőségi állásfoglalást közölt a The Arizona Republic című tekintélyes republikánus lap. Az újság történetében először tette le a voksát demokrata párti elnökjelölt mellett.

Az arizonai konzervatív lap alapítása, 1890 óta következetesen a republikánusok politikáját jelenítette meg és mindig republikánus elnökjelöltet támogatott.

Helyi idő szerint kedden közölt szenvedélyes szerkesztőségi állásfoglalásában a lap – amely a déli szövetségi állam legnagyobb újságja – azzal érvel, hogy Donald Trump, a republikánusok elnökjelöltje alapvetően alkalmatlan az elnökségre.

A lap szerint reális veszélyt jelent az amerikai nemzetbiztonságra, hogy Trump képtelen az önkontrollra, s nemrégiben tett erőfeszítései, hogy ragaszkodjék az előre megírtakhoz, nem igazán meggyőzőek.

Az elnök parancsnokolja az atomarzenálunkat. Trump még a saját retorikáját sem tudja parancsnokolni

– írja a republikánus lap.

A szabad világ vezetőjének lenni bizonyos mértékű szabálytiszteletet, illendőséget követel, amely Trumpból teljességgel hiányzik.

A demokrata párti elnökjelöltet dicsérve a The Arizona Republic azt hangsúlyozza, hogy Clinton megőrizte centrista gyökereit, annak ellenére, hogy az előválasztási csatározásokban kikacsintott a baloldal felé is.

Clinton a nagy nyomás ellenére is megőrizte higgadtságát. Kemény. Nem hátrál meg

– érvel a lap, hozzátéve, hogy Donald Trump ezzel szemben a kritikákra verbális ingerültséggel válaszol.

1890 óta, amióta a The Arizona Republic megjelenik, soha nem támogattunk republikánus elnökjelölttel szemben demokrata párti jelöltet. Soha. Ez a konzervatív eszmények és a republikánus alapelvek mély filozofikus tiszteletéből ered. Az idei év azonban más. A 2016-os republikánus jelölt nem konzervatív és nem is alkalmas

– fogalmaz a szerkesztőségi állásfoglalás.

Nem az arizonai lap az első, amely a konzervatív médiából Hillary Clintont biztosítja támogatásáról. A múlt hét végén a szintén konzervatív Cincinnati Enquirer állt ki szerkesztőségi állásfoglalásban Hillary Clinton elnöksége mellett, szintén arra hivatkozva, hogy szokatlan idők járnak és az elnökségért folyó verseny sem szokványos, de az országnak nyugodt, megfontolt vezetőre van szüksége. Pár héttel ezelőtt pedig a texasi Dallas Morning News közölt szerkesztőségi cikket, amelyben leszögezte, hogy 75 év óta először nem republikánus, hanem demokrata párti elnökjelöltet támogat s kiáll Hillary Clinton elnöksége mellett. Donald Trump a dallasi lap szerint is hadilábon áll a republikánus eszmények csaknem mindegyikével. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik