Nagyvilág

Kenyában mernek nagyot álmodni: 2022-ben már hokizni akarnak a téli olimpián

Kenyában mernek nagyot álmodni: 2022-ben már hokizni akarnak a téli olimpián

Az Egyenlítő mentén fekvő országnak még hokiligája sincs, de egy szem csapata a világot jelentő pekingi téli olimpiai deszkák felé indult.

A kenyai főváros, Nairobi utcáin sétálgatva a turistának eszébe sem jut, hogy a 44 milliós trópusi országban bárki is jégkorongozásra adná a fejét. Ennél nagyobbat azonban nem is igazán tévedhetnének, hiszen tizenegy évvel ezelőtt, 2005-ben a hotelt, boltokat és más szolgáltatásokat nyújtó Panari Sky Centre-ben megnyílt az ország, sőt, Közép- és Kelet-Afrika első állandó jégkorongpályája, a Solar Ice Rink.

Kenyában mernek nagyot álmodni: 2022-ben már hokizni akarnak a téli olimpián 1

A valamivel több, mint 190 millió forintos beruházás jó eséllyel sosem térül majd meg, de a sportág Kenyába szivárgása a megnyitótól kezdve már megállíthatatlan volt. Az addig az utcán görhokizó férfiak azóta minden szerda este összegyűlnek egy barátságos mérkőzésre, hogy továbbra is névtelen csapatukkal gyakorolhassanak – feltéve, ha legalább nyolcan jelentkeznek a pálya Facebook-csoportjában.

Kenyában mernek nagyot álmodni: 2022-ben már hokizni akarnak a téli olimpián 2

A jég mellett állva, az önfeledten játszó embereket nézve az ember hajlamos elfelejteni, hogy az Egyenlítőtől alig több, mint száz kilométerre álldogál, és tudja, hogy az ország egyetlen havas pontja az 5199 méter magas Mount Kenya csúcsa.

A játékosok jó részének meze és sisakja sincs, de néhányan a kenyai zászló színeiből álló, keresztbe rakott botokkal díszített ruhát viselnek, a felszerelés jó része pedig adományokból érkezett, vagy ügyes kezű amatőrök készítették.

Kenyában mernek nagyot álmodni: 2022-ben már hokizni akarnak a téli olimpián 3

Sokszor bukkannak fel a pályán Kenyában dolgozó, hokinemzetekből – így Szlovákiából, az Egyesült Államokból, vagy Kanadából – érkezett emberek, akik önzetlenül segítik az amatőr játékosokat a fejlődés útján.

Kenyában mernek nagyot álmodni: 2022-ben már hokizni akarnak a téli olimpián 4

“Számos afrikai azt hiszi, hogy ez a fehér ember sportja. De lejönnek, megnézik, élvezik, és aztán lassan érdeklődni kezdenek.”

– meséli a kezdőket a jégkorcsolyázás fortélyaira megtanító Ben Azegere, aki egyébként a csapat egyik legjobb játékosaként szórja a gólokat.

Az elmúlt években a kenyai jégkorongozók száma szépen nőtt, és hétről hétre bukkannak fel új arcok, így a sportág helyi szerelmeseinek célja nem is annyira elképzelhetetlen – a 2018-as dél-koreai téli olimpián még nézőként, a 2022-es pekingin viszont már résztvevőként szeretnének jelen lenni.

Kenyában mernek nagyot álmodni: 2022-ben már hokizni akarnak a téli olimpián 5

Addig természetesen még rengeteg víz folyik le a Marán és a Tanán, de a nemzetközi mérkőzések megrendezésére túl kicsi Solar Ice Rink helyett tervezik egy nagyobb csarnok építését is.

A Mashable nyomán
Olvasói sztorik