Nagyvilág

Boris Johnsonnak le kell ülnie a török elnökkel, akit versben sértegetett

Már kinevezése óta pedzegették, hogy kínos helyzeteket hozhat a külügyminisztersége.

Törökországba utazott hétfőn Boris Johnson brit külügyminiszter, ő az első magas rangú brit politikus, aki a puccskísérlet óta megtette ezt.

Johnson látogatása több dolog miatt is meglehetősen pikáns, egyrészt ő volt az első embere a Brexit-kampánynak, amely a törökökkel szembeni ellenérzésekre is rájátszott, másrészt néhány hónapja egy verspályázatot is megnyert, amelyre olyan limerickeket vártak, amelyek a lehető legdurvábban sértegetik Recep Tayyip Erdogant.

Mindezek ellenére a törökök nem sértődtek meg halálosan, mondván, túl fontosak számukra a britekkel való kapcsolataik, minthogy Johnson kijelentéseinek foglyává váljanak.

A brit külügyminiszter személyesen találkozik majd Recep Tayyip Erdogan mellett Binali Yildirim miniszterelnökkel, de szír ellenzéki csoportok képviselőivel is tárgyal majd. Ellátogat az ankarai parlamentbe is, melynek épületét légicsapások érték a puccskísérlet során.

Megjegyzendő, hogy Boris Johnson ereiben is folyik török vér: dédnagyapja, Ali Kemal a XX. század elejének jelentős politikusa és újságírója volt az Oszmán Birodalomban. A török függetlenségi háborúban vesztette életét. (AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik