Nagyvilág

Erdogan az ENSZ-közgyűlésen is folytatta a Gülen elleni boszorkányüldözést

Még a hitszónok külföldön élő híveit is üldöztetné.

A török államfő is felszólalt kedden az ENSZ Közgyűlésében, nemzetközi fellépést sürgetve Fethullah Gülen Egyesült Államokban élő hívei ellen. Recep Tayyip Erdogan „terrorista hálózatnak” nevezte a török kormány által puccskísérlettel meggyanúsított hitszónok híveit, mondván, „erről a pódiumról hívom fel valamennyi barátunkat, hogy saját biztonságuk és nemzetük jövője érdekében gyorsan hozzák meg a szükséges intézkedéseket a gülenista terrorszervezet ellen”.

Törökországban fékevesztett boszorkányüldözés zajlik Gülen követői ellen, ami egészen addig a szintig eljutott, hogy az autók rendszámaiban is betiltották az FG betűkombinációt. Gülen korábban Erdogan egyik legfontosabb szövetségese volt, mostanra viszont gyakran bírálja a jelenlegi politikát. A puccskísérlet óta próbálják elérni, hogy az Egyesült Államok adja ki az ott élő hitszónokot, de bizonyítékok híján a kérést eddig elutasították.

Beszédében Erdogan Szíriára is kitért. Azt mondta, Törökország bevonulása az ország északi vidékeire stabilitást és békességet eredményezett, de hozzátette, tiszteletben tartják Szíria területi integritását.

Az államfő bírálta az Európai Uniót, azt állítva, hogy nem teljesíti a török uniós tagsággal, illetve a menekültválsággal kapcsolatban vállalt kötelezettségeit. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik