Nagyvilág

Egy évet késik az új Nemzeti Alaptanterv

Túl korainak tartják a 2018-as bevezetést, de az is lehet, hogy a választási kampányt nem akarják terhelni.

Az eddig tervezett 2018 helyett csak 2019 őszétől vezetnék be az új Nemzeti Alaptantervet – árulta el Palkovics László oktatási államtitkár egy kedden tartott háttérbeszélgetésen. Pedig ahogy az Index felidézi, az elmúlt hetekben több helyen is elhangzott, hogy 2018-ra készül el a minden iskolában kötelező tananyagot meghatározó dokumentum.

Az új Nemzeti Alaptantervtől a diákok terheinek csökkentését várják. Átszabnák az iskolai szünetek idejét is, rövidülne a nyári szünet, de cserébe ősszel és tavasszal több pihenőt kapnának a diákok. A keddi háttérbeszélgetésen Palkovics arra hivatkozott, hogy a tanterven dolgozó munkacsoport szakértői szerint túl korai lenne a 2018-as bevezetés, ezért egy évvel később vezetnék be.

Az Index szerint a halasztásban az is szerepet játszhat, hogy nem akarják a 2018-as választási kampányt terhelni az oktatásról zajló vitával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik