Nagyvilág

Terrorizmus, biztonság, menekültügy – Elstartolt a pozsonyi EU-csúcs

Megérkeztek az Európai Unió (EU) 27 tagállamának küldöttségei pénteken délelőtt a tagországok kormány- és államfőinek csúcstalálkozójának helyszínére, a pozsonyi várba, ahol nem sokkal tíz óra után megkezdődött az első olyan, informális uniós csúcstalálkozó, melyen az Egyesült Királyság nem vesz részt.

A csúcstalálkozó az EU jövőjéről folytatandó, nyílt és közvetlen párbeszédre szeretne lehetőséget adni a tagországok vezetőinek. A több pozsonyi helyszínen zajló, egynapos fórumon olyan aktuális témákról beszélnek majd, mint az unió állapota és jövője, ezen belül a migráció problémaköre, a biztonsági kihívások és a terrorizmus elleni harc, illetve a gazdasági és szociális biztonság, a foglalkoztatottság növelésének lehetőségei, valamint a Nagy-Britanniának az EU-ból való kilépése utáni unió kérdései is.

Hol és hová tart jelenleg az unió, illetve milyen válaszokat lehet és kell adni az uniós polgárok EU-val szembeni bizalomvesztésének jelenségére

– előzetes közlések szerint ezek azok a kérdések, amelyek a csúcs most kezdődött első tárgyalásszakaszán kerülnek terítékre.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, még a találkozó kezdete előtt, csütörtökön este kiadott közleményében arra szólította fel a találkozó résztvevőit, hogy tárgyalásaik során “józanul és brutálisan őszintén” tekintsenek az unió problémáira. Kiemelte: az uniót az utóbbi időszakban megrázó különféle válságok után nem szabad úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna. A Brexitre utalva hozzátette: józan diagnózist kell felállítani a brit kiválás okairól.

Közös akarat, az kellene

Robert Fico szlovák kormányfő csütörtökön az önreflexió és a kiútkeresés csúcstalálkozójának nevezte a pozsonyi fórumot. A szlovák miniszterelnök pénteken a delegációk érkezése során tett rövid nyilatkozatában úgy vélekedett: a találkozón annak résztvevői rámutatnak, hogy az EU egy olyan egyedülálló projekt, amelyet folytatni akarnak.

A találkozót a nemzetközi és a szlovák sajtó részéről is komoly várakozások előzik meg. Ezzel kapcsolatban a független pozsonyi Pravda pénteki kiadásában megjelent véleménycikkében úgy fogalmazott: ha a résztvevőknek bármelyik problémás kérdést közös akarattal, többé-kevésbé közös eszközökkel sikerül megoldaniuk, az is sokkal jobb lesz, mintha ehelyett a találkozót csak kínos csend követné. A liberális pozsonyi Sme hasonlóképpen vélekedett, azt írták: ha csupán helyes diagnózist sikerülne felállítani (az unió problémáira) már az azt jelezné, hogy a résztvevők nem feleslegesen rajzolták fel Pozsonyt a térképükre.

A csúcstalálkozó a pozsonyi várban kezdődött első szakasza után a résztvevők egy dunai sétahajózáson vesznek részt, az ott tartott munkaebéden a tervek szerint a Brexit utáni gyakorlati teendők megvitatása kerül napirendre. Délután az állam- illetve kormányfők visszatérnek a várba, hogy az EU következő fél évének gyakorlati tennivalóiról határozzanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik