Nagyvilág

Vádat emeltek a talán korrupt brazil exelnök ellen

Lula da Silva elnök és felesége nyakig benne lehettek az állami olajcég körül kialakult korrupciós botrányban.

Vádat emelt szerdán korrupció miatt Lula da Silva volt elnök és felesége, illetve hat másik személy ellen a brazil ügyészség – közölte a Globonews brazil hírtelevízió. Ez az első alkalom, hogy közvetlenül is meggyanúsították a jelenleg is hatalmas népszerűségnek örvendő Lula da Silvát a Petrobas állami olajkonszernnél kitört korrupciós botrányban.

Sergio Moro, a korrupciós ügy felgöngyölítésére irányuló, Autómosó elnevezésű akciót irányító bíró elé kerül majd az ügy. Moro eddig több tucat Petrobras-vezetőt és más, a botrányban érintett személyt juttatott börtönbe.

A hatóságok szerint Lula da Silva és felesége, Marisa Leticia Lula a Petrobas körüli korrupciós ügyben is érintett OAS építőipari cégtől egy tengerparti luxuslakást kapott. A rendőrség állítása szerint a házaspár 2,4 millió brazil realt (202 millió forintot) nyert az ügyleten. Az AFP francia hírügynökség értelmezése szerint az említett luxuslakást az OAS vásárolta meg, viszont Lula újíttatta fel.

A volt elnököt korábban azért jelentette fel az ügyészség, mert állítása szerint Silva akadályozni próbálta az igazságszolgáltatást azzal, hogy meg akarta vásárolni a Petrobras egykori vezetőjének hallgatását. A volt igazgató, Nestor Cervero vizsgálati fogságban van; a hatóságok azt akarják, hogy működjön együtt és részletesen ismertesse a korrupciós hálózat működését és tagjait. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik