Nagyvilág

Párizsi gázpalackos merénylő: megpróbálták felgyújtani a kocsit, nem sikerült

Vádat emeltek Franciaországban szombaton az egyik nő ellen, aki a gyanú szerint merényletet akart elkövetni a múlt hét szombaton megtalált, gázalackokkal megrakott autóval.

A 29 éves Ornella G.-t előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság. A nő ujjlenyomatait megtalálták az autóban. A vád szerint terrorista bűnszervezettel való összeesküvésben vett részt, és több ember sérelmére elkövetett gyilkossági kísérletet követett el – közölte a párizsi ügyészség. A nőt, akinek három gyereke van, kedden vették őrizetbe Dél-Franciaországban élettársával együtt, akit azonban azóta szabadon engedtek.

A gázpalackokkal megrakott autót múlt szombat éjjel fedezték fel a Notre Dame székesegyház közelében. Egy bár munkatársának lett gyanús a kocsi, amely rendszám nélkül, vészvillogóval állt, és egy gázpalack volt az első ülésén.

Ornella G. tanúvallomása szerint megpróbálták felgyújtani az autót, de miután nem sikerült, társaival együtt elmenekültek a helyszínről.

Két bűntársát is őrizetbe vették, akik a kudarcba fulladt kísérlet után újabb merényletre készültek. Egyikük az autó tulajdonosának lánya, a 19 éves Ines Madani, aki hűséget esküdött az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik