Nagyvilág

“Miért nem zárta össze a lábait?” – kérdezte a bíró a nemierőszak-áldozattól

Nem védekezett eléggé és igazából ő is akarta a szexet - ezt sugallta egy kanadai bíró, Robin Camp egy 19 éves lánynak a bíróságon, írja az Independent. Az egyszerre szakmaiatlan és tapintatlan feltevés a munkájába is kerülhet.

Miért nem tudja egyszerűen összeszorítani a térdeit? Miért nem tolja a fenekét a mosdóba, így nem tudnák megerőszakolni? A fiatal nők amúgy is a szexet keresik, főleg akkor, ha kicsit még ittak is

– mondta a bíró, majd hozzátette, a szexszel néha együtt jár a fájdalom és az nem is feltétlenül egy rossz dolog.

A megjegyzések miatt a kanadai bírói tanács, a Canadian Judicial Council vizsgálatot is kezdeményezett. Az egyhetes folyamat során egy, a sorsáról is döntő öttagú bizottság előtt is tanúskodnia kellett: nekik azt mondta, cserben hagyta a családját és nagyon sajnálja azt, amit mondott.

A lánya kiáll mellette

A kérdések és állítások még 2014 júniusában hangoztak el tőle: az ominózus ügyben pedig egy nő Alexander Wager, Calgary-ban élő férfit vádolta meg azzal, hogy egy házibuli során a mellékhelyiség mosdójában megerőszakolta őt. Camp szeptemberben felmentette Wagart, a nő pedig fellebbezett, így a bíró döntését felülbírálták, a következő tárgyalás most novemberben lesz. A CBC News szerint az erőszakot elszenvedő nőt annyira sújtották Camp szavai, hogy elkezdte saját magát utálni.

Azt éreztette velem, mintha én tettem volna valamit. Mintha valami cafka lennék

– mondta. Bár a bíró lánya szintén volt már nemi erőszak áldozata és szerinte is méltánytalanok voltak apja szavai, azért mellette áll.

Kicsit régies a felfogása és nem mindig érti meg, hogy a nők hogyan gondolkodnak

– indokolta döntését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik