Nagyvilág

Közpénzen vettek íjat, babaházat és futópadot, belebukott a belügyminiszter

A román titkosszolgálat tisztjei nagyon lazán költötték a közpénzt. A költésekről szóló iratokat a belügyminiszter titkosította. Lemondatták, most eljárás is indulhat ellene.

Jóváhagyta a bűnpártolással gyanúsított Petre Toba volt belügyminiszter elleni bűnvádi eljárás lefolytatását Klaus Iohannis román államfő csütörtökön. Az alkotmány szerint hivatalban lévő vagy volt kormánytag ellen csak az államfő – ha pedig törvényhozó az illető, akkor a parlament – jóváhagyásával lehet bűnvádi eljárást indítani.

Toba egy hete mondott le, miután a korrupcióellenes ügyészség (DNA) közölte, hogy bűnvádi eljárást akar indítani ellene. A vádhatóság szerint Toba megtagadta néhány, önkényesen államtitokká minősített irat titkosításának részleges feloldását, és így akadályozta a belügyi titkosszolgálat (DIPI) jelenlegi és volt vezetőinek felelősségre vonását.

A DNA a belügyi titkosszolgálat 18 tisztje ellen indított eljárást, mert állítólag saját használatra vásároltak a szolgálat pénzén olyan javakat, amiknek semmi közük nem volt az operatív munkához. Az ügyészek szerint például babaházat, homokozót, csúszdát, kártyacsomagokat, íjat, röplabdát, futópadot, elektromos sütőt, bőrkötésű könyveket vásároltak, illetve ünnepi vacsorák költségeit fedezték, a beszerzésről készült jelentéseket pedig titkosították. Ugyancsak a DIPI pénzén vásároltatott magának luxusautót Toba hivatali elődje, Gabriel Oprea volt belügyminiszter. Ez az ügy már májusban bíróság elé került.

Toba – aki a román rendőrség éléről tavaly novemberben került a Dacian Ciolos vezette szakértői kormányba – közösségi oldalán ártatlannak mondta magát. Állította, miniszteri munkája során sosem szakmai, kizárólag politikai támadások érték. Megjegyezte, számított rá, hogy a választási év “nyugtalan” lesz, hiszen más választási években, 2009-ben és 2012-ben öt-öt tárcavezető váltotta egymást a belügy élén.

Az államfő szerdán mentette fel belügyminiszteri tisztségéből Tobát, helyére pedig Dragos Tudorachét, a miniszterelnöki hivatal eddigi vezetőjét nevezte ki. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik