Nagyvilág

Putyin: napokon belül lesz megállapodás Szíriáról

Vlagyimir Putyin erről Hangcsou kínai városban beszélt tudósítóknak a G20 csoport kétnapos csúcsértekezletének befejezése után. Putyin az orosz külügyminiszter társaságában külön tárgyalt Barack Obama amerikai elnökkel Szíriáról, de most még nem jött létre a megállapodás. Részleteket nem akart közölni a készülő egyezségről, de hangsúlyozta, hogy tényleg közel állnak hozzá.

Tényleg remélem, hogy el lehet érni ezt a megállapodást, és okom van azt hinni, hogy ez a következő pár napon megtörténik

– mondta.

Ha ez bekövetkezik, kijelenthetjük, hogy jelentősen javulni és erősödni fog közös munkánk a terrorista szervezetek elleni harcban, beleértve Szíriát

– tette hozzá.

Szíriában Oroszország Bassár el-Aszad rendszerét támogatja, az Egyesült Államok pedig a mérsékeltnek mondott felkelőket. Moszkva ezek “mérsékelt jellegét” időnként kétségbe vonja.

Putyin a sajtótájékoztatón elárulta, hogy Szovjetunió annak idején kész volt visszaadni Japánnak két csendes-óceáni szigetet a Kuril-szigetek négy tagja közül, amelyek miatt területi vitájuk volt (és Oroszországgal most is van), de Tokió nem fogadta el az ajánlatot.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik