Nagyvilág

Elsüllyedt egy turistákkal teli hajó a törökországi Antalyában

Viharba került és elsüllyedt egy turistahajó szombaton a dél-törökországi Antalya üdülőparadicsomban, 73 embert sikerült kimenteni – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A kimentettek között külföldiek is vannak, nemzetiségüket eddig nem közölték. Egy túlélő szerint a hajón mintegy 80-an utaztak.

Hirtelen süllyedni kezdtünk, majd mindannyian a tengerbe estünk

– mondta az utas.

Néhány túlélőt kórházba vittek. A DHA török hírügynökség is megerősítette a sérültekről szóló értesüléseket.

A hajó az antalyai jachtkikötő felé tartva járt szerencsétlenül.

A baleset újabb csapást jelent a törökországi idegenforgalomra, hiszen számos súlyos terrortámadás és a júliusi sikertelen puccskísérlet után már így is drasztikusan csökkent az országba érkező üdülővendégek száma.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik